Van a Tate Modern falán egy elég különös műtárgy. Pontosabban elég sok különös műtárgy van ott földön, vízen, levegőben, de ez azért érdekes, mert nem maga a műtárgy, csak az emléke. Ami ebben a formában épp az ellentéte annak, amire a művész, Keith Arnatt törekedett.
Arnatt akkoriban, 1969-ben azon törte a fejét, hogyan is lehetne a műtárgyat eltüntetni a világból, miután megtette a hatását, aztán tovább lépett a gondolataival, hogy a műtárgy mellett esetleg magát a művészt is el lehetne tüntetni. A két gondolat egyesítéséből született ez az alkotás. A lényege egy fotósorozat, amelynek képeit naponta adták le a televízióban. Magyarázat nélkül, főműsoridőben. Lehetett akármiről is szó, két másodpercre megjelent egy kép Arnattról, ahogy éppen beássa magát a földbe. Most csak bokáig ér neki a föld, most térdig, és pár ezredév helyett pár nap gúláit elássa. Már ha őt magát gúlának mondjuk.
1973-ban a sorozat le is ment a német tévében, ezúton is irigyen emlékezünk a régi idők régi tévés szerkesztőire, akik ezt meg tudták és meg merték tenni. A fotók azonban megmaradtak, és most ott lógnak a falon, egymás mellett. Nem épp rendkívüli képek, így már az is furcsa, hogy van egy olyan műtárgy a falon, amelynek a felirata érdekesebb, mint maga a kép.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.