Valamennyire követem a hi-fi eseményeket, vagy nem is az eseményeket, de ezt a világot, mert imponál, hogy vannak emberek, akik milliókat áldoznak a hangreprodukáló készülékekre, és mivel ezeken a készülékeken a legritkább esetekben hallgatnak verseket és rádiójátékokat, mégis a zenéről van szó. Vagy… Nem is tudom, de mégis azon a környéken járunk.

Most is ez történt, valaki az új CD-játszójáról (nem is játszó, csak transzport, ehhez van egy külön készülék, ami hanggá alakítja a jelet) beszélt, és hogyan tudná megfogalmazni a készülék erényeit, hogyan másképp, mint hogy a rajta hallgatott zenéről beszél. Föltette a Sailing to Philadelphia című számot, és huhh. Ahogy Mark Knopfler és James Taylor énekel, ahogy a gitárok megszólalnak, az a fémes pengés a húrokon, huh.

Mi mást tehet az ember azért, hogy valahogy részese legyen az élménynek, mi mást, mint hogy a saját egyáltalán nem hi-fi berendezésén fölteszi a dalt. És huh. Nem is a két hang, nem is a két gitár, hanem az a sihuhu seprűzés a dobon, ami viszi előre az egész számot, mint valami finom és csendes, de ellenállhatatlan gőzmozdony. De miről énekelnek?  

Jeremiah Dixon vagyok, egy Geordie-boy, ezt nem értettem, de megnéztem, azt jelenti, hogy Észak-Angliából, a Tyne folyó vidékéről származik. A másik meg erre azt énekli, hogy ő Charlie Mason, aki nem akart pék lenni, inkább a csillagokat figyelte egész nap (mármint éjjel), és most együtt hajóznak (szóval a gőzmozdony teljesen téves asszociáció volt) Philadelphiába, hogy megrajzolják a Mason-Dixon-vonalat.

A Mason-Dixon-vonal egy elég bonyolult dolog, valaha Pennsylvania és Maryland határát jelölte, aztán az amerikai Északot és Delet választotta el egymástól, nagyon érdekes történet, de nem is ez a lényeg. Hanem hogy a két földmérőről slágerszöveget lehet írni. És hat is. Mintha valaki most fogná magát, és megénekelné Kitaibel Pál kalandjait. Nagymartonban születtem, jómódú parasztszülők gyermekeként stb. Tudom, hogy aki szorosabb figyelemmel követte Mark Knopfler művészetét, az már ezen elcsodálkozott valamikor a kétezres évek elején, de mintha minden dalnak megvolnának a maga útjai. Akár egy másik ember CD-játszóján (csak transzport) keresztül.