Beethoventől Guardioláig

Az történt, amire senki nem számított – a beavatottak kivételével. Amikor mindannyian a hangrögzítés haláláról és a karmesteristenek alkonyáról beszélünk, a Deutsche Grammophon kiadta Beethoven kilenc szimfóniáját CD-n, Takács-Nagy Gábor vezényletével.

• Bocsánat, ha provokatív a kérdés, de mi szükség van ma egy új Beethoven-ciklusra?
• Ez nem úgy indult, hogy új Beethoven-ciklus lesz. 2009-ben vezényeltem először a Verbier-i fesztiválon egy Beethoven-szimfóniát. Az Elsőt. Két évvel később jött a Negyedik szimfónia. Mindenkinek tetszett, de a Deutsche Grammophon még akkor sem volt sehol. Csak 2018-ban, amikor már az első hat szimfóniát levezényeltem ott, a Verbier Fesztivál igazgatója elhívott vacsorázni, és azt mondta, van egy jó híre. A Deutsche Grammophonhoz került két szimfónia felvétele, és annyira jónak tartják, hogy ki fogják adni. Akkor még csak hat szimfónia felvétele volt meg, előttünk volt a Hetedik, Nyolcadik, Kilencedik.
• Ezek szerint azok is sikerültek.
• Múlt szerdán Genfben volt az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztató, és a Deutsche Grammophon igazgatója, egy Clemens Trautmann nevű nagyon szimpatikus pasi... most nem azért szimpatikus, mert megjelentették a lemezt...
• De azért is. Legalább jó ízlése van.
• A kvartettben is mindig ezt mondtuk, ha jót mondtak rólunk, nahát, ennek jó ízlése van. Ha szidtak, akkor hülye. Mindegy. Clemens Trautmann azt mondta a sajtótájékoztató előtt, hogy föl fogják tenni a kérdést: mi szükség van erre, amikor már a Deutsche Grammophonnál is millió változatban megjelentek a szimfóniák. És azt mondta Trautmann, hogy igaz, és ez lesz valószínűleg az utolsó. Utolsó, de van létjogosultsága, mert friss, tele van spiritualitással, és őszinte. Ezt nem én mondom, hanem ő.
• Akkor nem volt benned semmi görcs, hogy jaj, valami újat kell mondanom, mert már annyi lemez van a világban?
• Feltették a kérdést Genfben is, hogy én jobbat akarok, mint más? Eszemben sem volt. Ez nem gólra menő játék, nem kell négy nullra győznünk, vagy nem jutunk tovább. Én úgy tanultam, és Mozart is azt írta, hogy játsszunk el mindent, ahogy a kottában le van írva, de úgy, mintha abban a pillanatban mi szereznénk a zenét. Alázatosan mindent elolvasni, amit lehet, és átereszteni a saját szűrődőn keresztül. Végigtanulmányoztam az összes régi felvételt.
• Szóval azért ilyenkor az ember nekiáll?
• Nekiálltam. Ha az ember készül a Lenni vagy nem lennire, akkor azért Laurence Olivier-val és Gábor Miklóssal meghallgatja a monológot. Bruno Walter, Fricsay, Mengelberg, Fritz Busch, sőt megvolt Felix Weingartnerrel is az 1929-ben készült összes Beethoven, hallgattam Simon Rattle-t is... Végigelemeztem a dolgokat és rengeteget tanultam a nagy mesterektől. Mindegyik tök más. Nem mondhatom, hogy a Furtwänglernél rossz a tempó, mert a másik gyorsabb. Ez engem már a kvartettezés alatt is felszabadított. Amikor rájöttünk, hogy nincs végleges, egyetlen megoldás. Az Amadeus Quartet... visszatérek majd a Beethovenre...
• Az Amadeus Quartetnél tanultunk, szerettük őket nagyon, tanultunk náluk Londonban és Aldeburgh-ban, és egyszer egy fesztiválon mind a négy tagnak eljátszottuk Beethoven e-moll vonósnégyesének első tételét. Négy egymást követő napon. Mindegyikük más dolgot kért. Tempóban is, artikulációban is. Ismertük az ő felvételüket, de négyen, külön, ha apróságokban is, mind mást kértek. Azt mondták, hát persze, mi megegyeztünk valaha az alapkoncepcióban, hogy miképp játsszuk a darabot, de mindegyikünknek vannak vágyai, amit nem tudtunk keresztülvinni. Ez a beszélgetés óriási inspiráció volt nekünk, hogy ha még ők se tudják pontosan, hogy hogyan kell valamit játszani, akkor nem kell ezt ennyire a végletekig kidolgozni. Megbeszéljük a kereteket, de a koncert hevében mindenkinek joga van improvizálni. Ez teszi majd élővé a közönség előtt az előadást.
• De a közönség ezt érzékeli? Nem ismerjük ebben a mélységben a darabokat.
• Valamit érezhetnek. A közönség érzi, hogy valami keretben benne vannak a dolgok, de szabadság is van. Nathan Milstein, akinél volt szerencsém tanulni, húsz éves voltam, azt mondta, hogy aki megtanult hegedülni, az nyomja le az intellektusát, amikor a pódiumon van, és bízzon az ösztönében, mert egy tehetséges emberben az ösztön sokkal kreatívabb utasítást ad, mint az agy, ami analizál.
• A szimfóniákra visszatérve...
• Szóval rengeteget tanultunk a nagyoktól, azt is, ami tetszik, azt is, ami nem tetszik. Ami esetleg unalmas. Mert Mihály András azt tanította, hogy fiúk, mindent szabad, csak unalmasnak lenni nem. A közönség azért jön, hogy elfeledje búját-baját... Egy pszichológus barátom mondta, hogy ha valaki elmegy színházba, koncertre, operába, akkor tudat alatt a gyerekkorába akar visszamenni. Beleemelkedni egy másik világba. Egy gyereknek nem lehet unalmasan mesét mondani. Nem arról van szó, hogy eladjuk magunkat, de nyitottnak kell lenni. Ahogy a mesét mondjuk a gyereknek.
• Mégis van valami összegzés ebben. Érzed ezt te is? Mintha a hagyományos kultúránknak a vége felé járnánk, te is úgy vezényled Beethovent, hogy minden más lemez tanulságait is fölhasználod.
• Valami történik a világban. Sajnos. Valaminek a végén vagyunk.
• Nem tudom. De Beethoven biztosan úgy érezte, hogy valaminek az elején van. Vagy legfeljebb a közepén.
• Mindenesetre nem azért készült el ez a lemez, mert azt képzeltük, hogy valamit jobban tudunk a régieknél. Eleinte, ugye, nem is tudtuk, hogy lesz lemez. Aztán amikor a Kilencedikhez értünk, már tudtuk, de azt is tudtuk, hogy élő felvétel lesz, és utána összesen másfél óránk lesz a javításokra. Kórussal és négy szólistával. Nagyon éles lövészet volt. Azt mondtam akkor a főpróba végén, hogy ma este ne próbáljatok meg tökéletesnek lenni. Ne féljetek a hibától, mert csak jön a merevség, az újabb rontások. Akkor idéztem nekik Pep Guardiolát.
• A fociedzőt?
• Találkoztam vele 2019-ben. Manchesterben voltam, és a City igazgatója, egy spanyol fickó, nagy zenebarát. Eljött egy koncertemre, és utána mondtam neki, hogy nem lehetne-e, itt vagyok még két napig, és Manchester City Aston Villa meccs van, kaphatnék egy jegyet? Kifizetem. Mondta, hogy szó se lehet fizetésről, VIP-jegyet kapok. Három-nullra nyert a City, és aztán mindenféle titkos folyosókon át elvezettek a VIP-szobába. Guardiolának benne van a szerződésében, hogy a meccsek után háromszor öt percig kell beszélgetnie a VIP-vendégekkel. Bejött Guardiola, és egy svéd csoport után odajött hozzám. Mondtam neki, hogy mennyire tisztelem, én főleg Barcelona-szurkoló vagyok, és a nagy Messi-Iniesta-Xavi csapat, amit ön 2008-ban kezdett el vezetni… gratulálok. De egyet szeretnék mondani. Szerintem ön és én ugyanazt csináljuk. Én egy hangot sem húzok, ahogy ön sem rúg a labdába, de az a célunk, hogy a ránk bízott csapatot fölhúzzuk a képességeik száz százaléka közelébe. Ön mit mond a játékosoknak?
• Nagyot nézhetett.
• Amit mondott, az úgy zseniális, ahogy van. Menjetek ki a pályára, és az első számú dolog az egót lenyomni. Aki az egót behozza, mérgezi a pozitív szellemet. Nem arról van szó, hogy nyulakként kell kimenni, mindannyian szuper focisták vagytok, de szeretet és szív kell az iránt, amit csinálsz, plusz a nézők felé, akiknek ez az örömforrás. A szeretet és a szív megteszi a dolgát. Mindenki mindenkit inspirál – és nem baj, hogyha mellélősz. Benne van a pakliban, hogy ez nem a te napod. Bocsássatok meg egymásnak, bocsáss meg önmagadnak is, mert ember vagy. Ha mindez sikerül, mondta Guardiola, akkor a flow bejön. És négy-null.
• Ahogy Guardiolának is mondtad: nem játszol már hangszeren. Hiányzik? Egyáltalán: tényleg nem játszol?
• Házi koncerteken, de csak második hegedűt. Kis kör előtt, Svájcban. Arra azért büszke vagyok, hogy amikor tavaly Verbier-ben Don Giovannit vezényeltem, Magdalena Kožena volt Donna Elvira, és Simon Rattle minden próbára eljött, megnézni a feleségét. Nem tojtam össze magam, gondoltam ez van, vállald föl magad. Biztos vannak gyengéim, de mit csináljak. És a próbán néha mutattam valamit hegedűn. Mert két ütemig még nagyon jól tudok hegedülni. Azt mondta Rattle a próba végén, hogy nekem nem is kellene beszélnem, abban a hegedülésben minden benne volt, hangszín, artikuláció. Két ütemig megy. De ha tudnám, hogy egy egész expozíciót kell játszanom – az már más volna.
• Akkor a vezénylés kitölti az életedet?
• A kvartettel járó életforma nem hiányzik. A kvartett-irodalom egy kicsit. Mert itt a Beethovenekben is csak az Eroica lassú tételénél meg a Kilencedik lassújánál érzem, hogy a késői Beethoven-vonósnégyesek szintjén van. Nem arról van szó, hogy nem zseniális darabok, de ami a vonósnégyesekben le van írva, ami mélységek, esszencia.
• Szóval az igaz, hogy ha valaki mélyebbre akar hatolni Beethovenben…
• Az a vonósnégyes.
• Az a végállomás? Vagy a zongoraszonáták?
• A vonósnégyes. Sokan mondják ezt, nagy zongoristák is. De ami a végállomást illeti… Öt évvel ezelőtt, vagy lesz az már nyolc is, Gidon Kremert vezényeltem Bolognában, és azt mondta a büfében, hogy ő már 241-szer játszotta a Beethoven hegedűversenyt, és még mindig nem tudja, hogy melyik a végleges változat, hol így csinálja, hol úgy, hátha erre vagy arra gondolt eredetileg a szerző.
• Akkor hogy tudod a saját lemezeidet meghallgatni?
• Nem szoktam. Múlt héten vezényeltem Amerikában a Saint Paul Chamber Orchestrát. Marha jó társaság, az egyetlen főállású kamarazenekar Amerikában, igazi zenészek. A Pastorale volt műsoron… ööö… mindegy, elmondom. Meghallgattam a Pastorale-szimfóniát, a saját vezénylésemet, és marha sok minden már nem tetszik. Az artikuláció, vagy hogy a Vihar nem elég fenyegető. A Saint Paullal úgy vezényeltem el, hogy ezeken változtattam. De egy év múlva, ha a Saint Pault, meghallgatnám, az se tetszene.
• Ez csodálatos.
• Csodálatos. És ez tart fiatalon. Egy hónap múlva vezénylem a Negyediket, azt is meg fogom majd hallgatni, és nagyon sokat fogok tanulni abból, ami nem tetszik.
• Amikor utoljára beszélgettünk, még csak kezdted a karmesterséget, és azt mondtad, hogy „hát, azért egy Mahler-szimfóniát nem vezényelnék el”.
• A Negyediket már elvezényeltem. És október végén a Concertóval el fogjuk játszani, életemben először Magyarországon. Szeretnék több Mahlert is.
• Helyes, helyes. És a Mesterdalnokokat is?
• Hatvanhét éves vagyok. Szeretnék nyolcvan fölött is dolgozni. Nyolcvanöt. Szeretnék Wagnert is, de ha nem sikerül, nem fogok keserűen menni a túlvilágra. Szerencse is kell az élethez, és nekem szerencsém volt.
• De úgy volt szerencséd, hogy pechhel indult, csak meg tudtad fordítani a dolgokat.
• A papám ötvenhat után hét évet kapott, otthon hagyott két kicsi gyereket, és tudta, hogy a mamám is el fogja veszíteni az állását, de azonnal elkezdett könyvkötészetet tanulni, meg rádiótechnikát. Nem hagyta el magát. És, ha már itt tartunk, szerintem Beethoven a padlóról fölállás világbajnoka. A Harmadik szimfónia a padlóról felállás szimfonikus költeménye.
• Akárhogy siratjuk a kultúránkat, erre mindig szükség lesz.
• Mindig. Nem feltétlenül az én Beethovenemre, csak hogy hallgassanak Beethovent.