Milánó azért egynapi járóföld, ha az ember megérkezik, másra már nem nagyon futja, mint hogy bambán leül a dóm elé, és csöndesen dalra fakad, miszerint „inkább nézem az abonyi kettőt, mint Majlandban azt a harminckettőt”. Akkor minek jöttél ide. De mit csináljak, az nem jön ki, hogy inkább nézem a majlandi harminckettőt. De azért ez az igazság, és biztos vagyok benne, hogy az az abonyi baka nem is az összes milánói toronyra gondolt, csak a dómra, annak is van hozzávetőlegesen nyolcszor annyi tornya, mint az abonyi teljes felhozatal.
Azért vannak trükkök is, ha jól tudom, a dallamot és a szöveget igazából Kodály párosította, volt egy begyűjtött zenéje szöveg nélkül volt egy Arany László által gyűjtött szövege zene nélkül, a kettőt egyberakta, és ebben a formában illesztette bele a Háry Jánosba. Azonkívül (megint csak: ha jól tudom) nem is teljesen egyértelmű, hogy valóban Nagyabonyról van-e szó a dalban, vagy inkább csak Abonyról. Ha perdöntő lehetne, hogy melyik az, amelyikben csak két torony látszik, akkor ebben sincs könnyű dolgunk, mert mindkettőben csak egy torony látszik. Azt hiszem. Csak jussak haza, elmegyek mindkettőbe.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.