Van egy Facebook-paranoia, hogy lehallgatják a beszélgetéseink, és aztán azoknak megfelelő célirányos reklámokat helyeznek el a Facebookon.
Sajnos nem vagyok fent, nem tudom ellenőrizni, de mesélik, akik mesélik, hogy az életben egyszer, egyetlenegyszer társalogtak a tésztakészítő gépről, és három perc múlva megjelent egy reklám a felületükön, hol kapható, és mennyiért. Tegnap egy barátommal a puha talpú tornacipőkről beszélgettünk, és egy perc múlva puha talpú tornacipőt ajánlottak neki Facebookon.
De ez semmi. Tegnap vagy hatszor meghallgattam Barbra Streisanddal a Being Alive című Sondheim-dalt, és este a Yentl ment a tévében. Már a kábeltévé is lehallgat.
Sajnos hiába, most sem tudtam végignézni. Értem, hogy ez volna a Hegedűs a háztetőn női változata, az ötlet is jó, a történet is szép, Barbra is csodálatosan perfekt, ahogy a hangját valahogy az orrnyergébe tudja küldeni, hajlítgat és elhalkul, aztán megküldi, de valahogy az egész irtó röhejes, amikor azt képzelik, hogy a szállongó hajával most úgy néz ki, mint valami litván (litván?) zsidó lány, aztán az idétlen parókájával és a rúzsos szájával meg úgy, mint egy litván zsidó fiú, aki valamiért angolul énekelget. Szóval nem jó, ha valaki önmagát rendezi, mert folyton arra ügyel, hogy elég jól nézzen ki a vásznon-képernyőn, és minden csak utána jön.
Ma Yehudi Menuhint fogom hallgatni, kíváncsi vagyok, mivel készülnek a tévében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gigabursch 2023.10.03. 13:23:17
Streisand nem tud jól kinézni, de erről nem ő tehet...
Ceratium 2023.10.03. 21:14:14
stolzingimalter 2023.10.04. 06:50:38
Tyranno61 2023.10.04. 12:41:48
gigabursch 2023.10.04. 13:00:57
konteo.blogrepublik.eu/2013/11/03/a-google-konteok/
Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.10.11. 00:00:34
Facebook vsz. a megosztásokat figyeli, de nem vagyok fenn, ezért csak gyanítom.
stolzingimalter 2023.10.11. 08:36:07
Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.10.11. 08:58:41
Véletlen, van ilyen.
Nem titok, hogy az USA nemtommilyen elhárítása lehallgat minden telefont, amit csak tud, kulcsszavakat keresve, de erősen kétlem, hogy reklámcélokra adatokat adna ki.
stolzingimalter 2023.10.11. 12:37:28
Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.10.11. 14:04:35
Ált. azt szoktuk véletlennek nevezni, amire nem számítunk, ami nem valószínű. A lottón is szokott lenni telitalálat, pedig egy szelvény esélye 1 az 5.3 milliárdhoz (90*89*88*87*86).
Ha belegondolsz, mi mindannyian lottónyertesek vagyunk. Ahogy minden felmenőnk is. Hiszen épp mi születtünk meg, holott sokszáz millió spermiummal versenyezve jutottunk elsőként célba. :) És ha egy másik spermium nyeri a versenyt, akkor 50% eséllyel a mostanival azonos névvel élne helyettünk egy ember, aki nem mi lennénk. És talán nem is gondolna arra, hogy helyettünk született, ahogy mi sem gyakran gondolunk erre.
Bocsáss meg a vulgárfilozofálásért.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.10.11. 14:09:28
Na jó, most a pocsék poénért kérek elnézést. Ígérem, ma többet már nem szólok.
stolzingimalter 2023.10.12. 08:08:36