Azt gondoltam, hogy egy szép nap ezt megértem. A tornyot, hogy miért van ott, ahol, és miért épp így jó, ahogy van, miért lesz az egyensúly olyan dinamikus, az ember ránéz, és egy kicsit helyére tenné, de mégsem teszi, mert nem akar lemondani erről a látványról. Hogy ez valahogy a firenzizmus lényege, tudni, hogy ezen mindenki fennakad majd, de azt is tudni, hogy sebaj, ez pont így lesz jó. Mert ha egyszer áll a torony, és ott áll, ahol áll, akkor már nem lehet visszacsinálni, kockázat tehát van az építésben.

Tudom, az egész mögött gyakorlati megfontolások álltak, volt ott egy még régebbi palota, és annak volt egy tornya, a tornyot és a palotát elbontották, de az alapozáshoz nem nyúltak, csak körbeépítették, csakhogy ezek az egyszerű okok mégis idevezettek, hogy évszázadok múlva az emberek tátott szájjal, merev nyakkal bámulnak fölfelé.

Egy szép nap megértem, és akkor nem kell többet Firenzébe menni, úgyhogy nem is tudom, várjam-e azt a szép napot.