Megnéztem újra a Kálmán-napot, megint színházban, a B32-ben volt egy érdekes egész este, levetítették filmen az Ernelláék Farkaséknált, és utána eljátszották a Kálmán-napot. Majdnem mindenki ugyanaz volt, mint a filmváltozatban, (mármint a Kálmán-nap filmváltozatában), majdnem pontosan ugyanazt mondták (kanapé helyett szék, és ehhez hasonló jelentőségű eltérések vannak) – és mégis.
Mégis más. Hogy a legmásabbat mondjam, a Földeáki Nóra által játszott Zita a filmen nagyon idegesítő a beszédkényszerével, a közhelyeivel, a történet nélküli történeteivel, és ugyanez a Zita, ugyanezzel a beszédkényszerrel és ugyanazokkal a történetekkel most leginkább sajnálatot és együttérzést kelt, hú, de rossz neki, ezzel a pasival és ezzel az aggyal, ezekkel a barátokkal, ebben a világban.
Nem tudok más magyarázatot rá, mint hogy ez színház, ott zajlik három lépésre a szemünk előtt, és nem valahol reflektorok és kamera előtt. Ámbár reflektor itt is van, szóval még ez sem különbség.
Nem tudok más magyarázatot, mint hogy a színház talán tényleg jobb embert csinál belőlünk. Sajnos nem tartósan, de talán az előadás idejére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.