Házi műveltségi vetélkedőn be szokott jönni ez a kérdés, hogy vajon tudják-e a többiek, ki írta a Nem tudom az életemet hol rontottam én el kezdetű magyar nóta szövegét. Nem szokták tudni. A megoldás Kellér Dezső, igen, ő, aki a függönybe kapaszkodva adta elő utóbb a konferanszait arról, hogy mennyire vidáman mondják azt a bolti eladók, hogy valami nincs, nem kapható. Tényleg meglepő, hogy kikben rejtezik valami dalszövegírói hajlam.

Inkább múlt időben: kikben rejtezett. A Népszava sportrovatának volt munkatársa Vándor Kálmán, aki leginkább a fordításairól volt ismert, neki köszönhetünk olyanokat, mint hogy A szívem egy vándorcigány, vagy hogy Sír a telefon, bár az utóbbiban Koós János elárulja, hogy igazából ő sír, míg az eredetiben Domenico Modugno ragaszkodik ahhoz, hogy a telefon sír. Van még eredetibb is, hiszen ez igazából francia dal. Mindenesetre a magyar változatban nem heccelik a közönséget, és nem kérdezi meg a szegény síró apuka, hogy milyen volt a nyaralás a tengerparton.

Nem velük akadtam össze most, hanem Breitner János dalait hallgatva Gedeon Pállal. Nem tudom, mennyire ismerős még a név, ő is népszavás volt, de egy időben a Tv-híradóban külpolitikai kommentárokat is mondott, kimeredt szemmel, az íróasztalt kaparászva. Gyerekként sem értettem, hogy ha valami ennyire idegesíti, akkor azt miért csinálja. De Gedeon Pál is írt slágerszövegeket, például a Szép szenyoritát, Korda György volt az előadó, nemigen szólt másról, mint hogy jön a tél, ezért jó volna, ha a szép szenyorita még aznap éjjel az énekesé lenne. De ahogy kerestem valami adatot az interneten Gedeon Pálról (szinte semmit nem találtam, csak hogy rövid ideig főszerkesztette is a Népszavát), belefutottam egy Odze György emlékezésbe, hogy gimnazistaként fölkereste a szerkesztőségben Gedeon Pált, elküldte neki a novelláit, bejárták együtt a szerkesztőséget, és búcsúzóul Gedeon az ifjú Odzét óva intette az újságírástól, mert az tönkreteheti az embert. Lehet, hogy kívülről érdekes pálya, de nem illik egy íróhoz.

Amiről meg Havas Henrik jutott eszembe, aki arról beszélt valami műsorban, hogy eltékozolta a tehetségét, mert sokak szerint ő jobb (vagy ugyanolyan?) drámákat tudott írni, mint Spiró György. Amire az ember egyfelől azt mondja, hogy aha, persze, másfelől meg látja, hogy van azért ezeknek az újságíróknak lelkük. És a lelkük irodalomról álmodik.