Ismerek egy ember, akinek Donald Sutherland bűvész trükköket mutatott be. Ha jól tudom, valami almát tudott úgy eltüntetni, hogy hopp, most a kezemben van, hopp, most nincs. Itt történt, Budapesten, amikor a Citizen X című filmet forgatták, azon kevés filmek egyikét, amelyért hivatalosan is díjazták a művészetét, Emmy-díjat és Golden Globe-ot is kapott érte. A film az ukrán sorozatgyilkosról, Andrij Csikatilóról szólt. De nem Sutherland volt a gyilkos, ő a szovjet tiszt volt, aki végül elfogta a rosztovi rémet.

Lehetett volna a gyilkos is, tudott úgy nézni a halvány szemeivel, hogy nem nagyon tudta a néző, mire gondolhat közben. Lehetett volna minden, ettől volt olyan jó filmszínész, picit változtatott csak a viselkedésén vagy a nézésén és egyszerre a megnyugtató, jóképű angol úriemberből náci kém és kegyetlen gyilkos lett. Rendezők álma típus. Pontosabban filmrendezők álma, a színházi sikerei és kísérletei elhanyagolhatóak voltak, egyszer megbukott a Lolitában.

Azt persze most nehéz elképzelni, hogyan fordulhatott elő.

Annyira színész volt, hogy azt is tudta, a színész a rendező embere, akaratának végrehajtója. Nyilván nem véletlen, hogy mind a négy fiát rendezőkről nevezte el, bizony, még Kiefert is, Warren Kiefer után. De a legnagyobb, akivel dolgozott, Fellini volt. Ezt ő mondja. Ennek ellenére végül nem lett Fellini keresztnevű gyereke.