Nem mondom, hogy súlyos szorongás, de néha eszébe jut az embernek, hogy ebbe bele lehet szaladni. Ül a koncerten, mint valami nagy szakember, minden rendben is van, amíg nem jön a ráadás, és valaki megkérdezi tőle, mint szakembertől, hogy ne haragudjon, mi volt ez a darab.

Fogalmam sincs.

Ja, azt hittem, azért ül itt, mert van fogalma.

Pont ez történt a Fesztiválzenekar hétfői koncertjén, a szólista, Francesco Piemontesi ráadást adott, nyilvánvalóan remekművet, és nem valami titokzatos, történelem előtti délolasz komponista etűdjét, de hogy mit…?

Mint kiderült, Debussy Tüzijáték (Feux d’artifice) című prelűdjét. Elég jellegzetes darab, ráadásul a 24 prelűdből ez az utolsó, szóval nem lett volna akkora dicsőség felismerni, mint amilyen ciki nem felismerni, főleg, ha valaki Kocsis Zoltán művészete rajongójának képzeli magát. Hallgatnék is róla, mint az iruló-piruló csuka, ha nem tudnám, hogy az ilyesmi úgyis meg fog ismétlődni. Nem lehetne kötelezni a művészeket, hogy ráadásnak mindig csak a Für Elisét játsszák?