A Parade-ot hallgattam valamelyik nap, Eric Satie balettjét, a 20. század egyik nagy botrányát – de hát mit is magyarázom. Ez a mű szerepel a Picasso kalandjaiban, és a botrány is, hogy a társulat karfiolt evett volna a bemutató napján, ezért lett oly tűzijátékszerű az előadás.

A valóságban feltehetően eleve a botrányra törekedtek az alkotók. Vagyis nem az összes alkotó, csak Jean Cocteau, akinek volt érzéke a felhajtáshoz, tudta, hogy a botrány többet ér minden csöndes sikernél, értő közönynél, így rávette a komponistát, hogy alkalmazzon minél több zenén kívüli zajforrást, írógépet, hajókürtöt, pisztolyt, tejesüvegeket.

A botrány meglett, bár nem volt akkora, mint a Stravinsky elleni spontán tiltakozás, és a Parade se lett annyira népszerű, mint a Le sacre du printemps.  Megjelentek a lapok, elismerő vagy elmarasztaló kritikákkal. Az egyik elmarasztaló kritikára Satie végül is válaszolt. Uram és kedves barátom. Ön egy segg, egy unmuzikális segg. Aláírás Eric Satie.

Csodálatos szöveg. Főleg azért, mert Satie érzi, hogy a segg nem sértés, vagy nem elég sértés, inkább csak ténymegállapítás. De ő sérteni akar, bármilyen udvarias is a megszólítás, ezért kimondja a legsúlyosabbat. Unmuzikális.