Szelíd nyomásra, vagy inkább ösztönzésre Michael Chabon Telegraph Avenue című regényét olvasom, lemezboltosok a főszereplők, jazzt hallgatnak. Lassan haladok, mert ha egy lemezről van szó a könyvben, igyekszem meghallgatni vagy legalább belehallgatni, és ez tényleg időt igényel. Az egyik szereplő eldobja Sun Ra The Soul Vibration of Man című albumát, próbálok rájönni, hogy ez mit jelent. Bár itt pont nem is a zenéből lehet megérteni, mit jelent a dobálózás, hanem abból, hogy ez a lemez a könyv megírásának idején nem volt még CD-n vagy letölthető formában, igazi kincsnek számított.

Nem is ezt akartam mesélni, hanem hogy nem voltam biztos abban, érdemes-e megemlíteni a régi félrefordításokat, hogy az Üvöltés című kötetben Sonny Rollins trombitásként van emlegetve. Nem mindegy? Nem tudálékosság és kicsinyesség az ilyen utólagos javítgatás?

Talán nem, mert Chabon fordítója, Pék Zoltán is azt írja, hogy Ornette Coleman volt az, aki újra fölfedezte a New Orleans-i kürtösök hangszínét. Akik nyilván nem kürtösök, nem is trombitások, hanem szaxofonosok. Ha volna valami fordítói adatbázis vagy internetes szakmai folyóirat, akkor lehet, hogy ötven év elteltével nem követnék el ugyanazt, vagy majdnem ugyanazt a hibát,

Ebben a lemezdobálós jelenetben egyébként az egyik szereplő háromsoros ruhát visel. Hát az vajon milyen lehet? Gyanítom, hogy semmilyen, hogy inkább egy háromrészes öltönyről van szó, amely nemcsak azonos anyagból készült nadrág és zakó, hanem mellény is van hozzá. De ezt emlegetni lehet, hogy tényleg tudálékosság, mert ezt a hibát más fordításokban még nem vettem észre.