Fénydublőr

Ha jól emlékszem, az is egy karácsony előtti hétvége volt. Ha igen, akkor 2003-ban. És azzal a lényeges különbséggel, hogy még éltek a szereplők. Pontosabban a főszereplő. 

Felvégi Andrea készített portrésorozatot Kocsis Zoltánról az új Bartók-lemezhez, én könyvet írtam róla, azért zavarogtam. Háttér jött, szép sötétzöldes, állítgatták a fényeket, és hogy hasznomat lássák, beültem a lámpák elé, majdnem annyira ősz volt az én hajam is, aztán jött Kocsis, elkészültek a képek.

Tegnap láttam újra a sorozat egyik darabját. Az emlékkoncert műsorfüzetében. Most is tetszik, talán a karmesteri hivatalos portrék legjobban sikerült sorozata. Közben meg nem is hiteles. Egyrészt nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna ebben a fekete garbóban. A fényképezés kedvéért vette föl, viszont kétségkívül: az övé. De ami a pálcát illeti, menet közben derült ki, hogy nincs odahaza karmesteri pálcája. Ki kellett volna nyitni az irodát, ha jól sejtem, odafönt a Várban. Pálca viszont mindenképpen kellett, hogy egyértelmű legyen, nem a zongoraművész, hanem a karmester szerepel a lemezen. Eszembe jutott, hogy otthon van nekem egy pálcám, Földvári Gergelytől kaptam, csak el kell autózni érte, Budafokról a Belvárosba. Utána ott is felejtettem az eszközt.

Mindenesetre a képen Kocsis az én pálcámmal látható. Az övén a parafa rövidebb és szélesebb, egy körülbelül egyenlő oldalú kúp volna. Mivel nála felejtettem az enyémet, évekkel később, titkárnői összeesküvéssel elloptam az asztaláról egyet, megvan most is. Vigyázok rá.