Elhagyni azt, amiben az ember él - 2

FOLYTASSUK. MINTHA MISE TÖRTÉNT VOLNA. A TÖRTÉNETBEN ÉPPEN OTT TARTOTTUNK, HOGY BUBNÓ TAMÁS AZT MONDTA, AZ SEM JÓ, HA VALAKINEK TÚL NAGY HANGJA VAN, HA KISZÓL A KÓRUSBÓL.

- A Szent Efrémben most éppen olyan irányt vettünk, ennek a kiküszöbölésére, hogy nem feltétlenül a legszebb hangok maradnak, hanem akikkel a legtöbbet lehet dolgozni. Azok az emberek az együttesben, akik szólisták vagy szólistai karriert is futnak, nagyon kapósak. Egyszerűen nem tudnak eleget próbálni. El kellett döntenem most a tizenöt éves évforduló kapcsán, hogy merre tovább. Meghagyom-e annak a reményét, mert már lehetőségről se nagyon beszélnék, hogy lesz egy nagyjából egységes, átütő hangzású együttes, amilyet elképzelek, vagy tovább lépünk, és megcsinálunk egy szerényebb hangi össztömeggel bíró, de a vokális kamarázás felé induló formációt. Azt az időszakot bevégeztük, lezártuk, és most egy vokális oktett jött létre.

- Figyeled a közönség reakcióját? Tetszik ez nekik?

- Az Orientale Lumen sorozat megmarad nagy Efrémnek, ott kell a tizennégy ember. Ez Budapesten a három legfontosabb megjelenésünk, és ott a közönség megkapja, amihez szokott. Egyébként úgy látom, hogy jó az út, de nyilván a repertoár ettől átalakul. Egyre inkább fordulunk a Mediterraneum felé, meg az örmény, grúz, azeri, hindu zenék felé.

- Hogyan tudod megőrizni a profil tisztaságát? Ha egyáltalán ezt meg kell őrizni.

- Nem kell. Mindig ódzkodtam attól, hogy én most régi zenész vagyok, én most bizánci zenész vagyok. Nem ilyen vagyok, eleve nem értem, mitől kellene óvni magamat. Szerintem olyan nem nagyon van, aki rosszindulatból zenél. Ha én felfedezni vélek valami játékot, együtt munkálkodást bármilyen együttessel, nem akarok menekülni előle. Van egy csomó vacakság, ami feljön, de majd csak kikeveredek belőle. Tanultam már annyit, hogy azt mondjam, ezt most megcsináltam, még egyszer nem fogom. De hogy ki se próbáljam, arra nem vagyok képes.

- Van valami olyan hivatástudat benned hogy ha ezt jól csinálom még tizenöt évig, akkor ilyen és ilyen lesz tőle a kórus vagy a közönség?

- Ilyen pázmányi gondolatok nem szoktak bennem előjönni. A saját életemben mindig a személyes példa volt a fontos. Hogy mindig van egy ember, aki az élet egy bizonyos területén mások előtt jár. A mintaadás nekem nagyon fontos, mintát adok a fiaimnak, van, amit átvesznek, van, amit nem vesznek át, ugyanígy voltam én is apámmal. Azt látom, hogy ami strapás, ami sok nyűggel, belső vívódással jár, az nem népszerű, szerintem sosem volt, a magyaroknál különösen nem. Nem szeretünk olyan módon sokat dolgozni, hogy valami problematikát feszegetnénk. Ez egy kisebbség a zenei életben is, az egyházi életben is. Az, hogy jó zenét mutathatok fel sokfelé, az talán elég. Lesz, aki fölkapja rá a fejét, megnyílik a szíve, hogy ez őt érdekli. Ennél többet szerintem nem nagyon lehet elérni. Olyan faluban nőttem föl, ahol még tévé se nagyon volt. Nem nagyon volt az embereknek elcsábulási lehetősége a mindennapokból. Ez a mai leépülés a társadalomból csak időleges, az emberek nem bírják ki. Nem erre vágynak, azt látom a kicsi gyerekeken is, hogy szeretik a közösséget. Kell nekik.

- Mi a különbség a kétféle eltávolodás között? A keleti liturgia is odahagyja a mindennapot, de aki videojátékokkal játszik, az is kivonja magát.

- Ha jó minőségű és érdekes a játék, akkor nincs különbség. Ha nincs benne semmi agyafúrtság, ami azért lett beletéve, hogy kiélje sok ember az agresszióját vagy a rettenetes elemi ösztöneit. Abban hiszek, hogy a művészet vagy a zene megemel. Egyszerűen érdekesebb leszel a magad számára is, hogy jé, ezt én föl tudtam fogni. Két olyan pillanat volt az életemben, amikor a zene magától vezérelt engem. A többit én csináltam. Az egyik húsz éve volt, a másik meg három. Biztos van több lehetőség az életben, csak elszaladunk vagy nem merjük megtenni a megfelelő lépést. Abban reménykedem, hogy jönnek még ilyen pillanatok. Vagy a halálom felé közeledve talán egyre több lesz belőlük.