Messiás Jézuskára

Tökéletes időzítés, tökéletesen hálás közönség, amely szinte tökéletesen megtöltötte a házat. Majdnem tökéletes koncert, de ez nyilván valami kritikusbetegség, hogy a majdnem egy kicsit jobban izgatja az embert, mint a tökéletes. Majdnem, mert azért ilyen tulok basszistát ritkán hallani, akivel nem az a baj, hogy nincs hangja (egyébként nincs), hanem hogy nem érzi: az accompagnatóban, amikor oda ér, hogy a sötétben tébláboló nép hirtelen nagy fényt látott, akkor ennek a szónak, "light", éppen olyan fényesnek és egyértelműnek kell lennie, mint, mondjuk a C-dúr akkordnak a Haydn Teremtésben. Vagy a szopránnak nem kell feltétlenül mindent olyan önhitten díszíteni, éppen kínozzák a főhőst, most legyél szíves ne csicseregni, mert megmondalak Handelnek, ő meg jól hozzád vágja a parókáját. 

De kicsit sem szeretnék úgy tenni, mintha nem lett volna csodálatos a William Christie vezényelte koncert, megindító és tiszta, eredeti és mindvégig fontos. Alapanyagot adott annak is, aki, mondjuk így, szakrális céllal vagy szándékkal jött el, zenével akarta átélni a közeli születésnapos életét, és annak is, aki csak a zenét jött hallgatni, rá akart csodálkozni akár olyan alapélményekre, mint a Halleluja-kórus, hogy azt így is lehet, harsogásmentesen, de szárnyalóan, sok-sok dinamikai fordulattal. Ez most az volt, az, amiért szeretjük a híres muzsikusokat. Fölcsigáznak, hogy vajon milyen lesz, és aztán olyan lesz, leszámítva azt, hogy még olyanabb, beteljesítenek, és közben mégis meglepnek, rávesznek, hogy végre vagy újra egyben hallgassuk meg a művet, és közben nem érezni a kényszert, hiszen öröm.

És, mint a jó koncertek, alapvetően a szerzőről szól. Arról a töretlen derűről és boldogságról, amellyel Handel a világot nézte. Amiről azt hinnénk, hogy nem lehet a nagy művészet alapja, hiszen az szenvedésről, magányról, kitaszítottságról szól, ahogy a Jézusról szóló legnagyobb oratóriumoknak is passió a címe. És akkor jön Handel, és azt mondja: na állj. Nem búsulni jöttünk össze, nem azért vártuk a Messiást, hogy ha eljön, csak még szomorúbbak legyünk. Nézzük az egészet fordítva: a legsötétebb pillanatokban is ott van a fordulat lehetősége, hogy nyugi, mindjárt minden jóra változik. Hogy mindennek jó a vége, és ha nem jó, az azt jelenti, hogy még nem a vége.