Vinni vagy vinnyi?

Bizonyos kérdésekre a magyar helyesírás mintha nem volna fölkészülve. Például a nemzetközi hírű orosz művészekre. Van az a szép és értelmes szabály, hogy ha más ábécét használnak, mint mi, akkor  a nevüket fonetikusan, kiejtés szerint írjuk. Ez elég jól követhető elv, de mit csináljunk azokkal a művészekkel, akik huzamosabb időt töltenek el latin betűs országokban, és ki is alakították már nevük átírását. Mi azért tudjuk csak jobban, mit ők? Bíráljuk felül a saját betűiket? Ragaszkodjunk ahhoz, hogy Rahmanyinov, Rihter, Sztravinszkij? Vinnyickaja? Nálunk ők mások, mint Hamburgban? Miért? Fejükre olvassuk, hogy igenis, oroszok vagytok, hiába játsszátok meg magatokat?

Nem is olyan könnyű kérdés. Csajkovszkijt tényleg másképp írjuk mi, másképp a németek és másképp az oroszok. Másutt kell keresni őt a lemezboltban, ahol névsor szerint vannak elrendezve a szerzők. Lehet hogy nem is annyira fontos kérdés, de mindig megakadok, amikor Hvorosztovszkijról van szó. Vagy inkább Hvorostovskyról? Netrebkóról. Vagy Nyetrebkóról?  

Elég, elég, ennyit nem ér. De valamit mégis mondani kell Anna Vinnitskayáról, akárhogy is írjam. Hogy bejön, mint valami Natasa Rosztova, odaül a zongorához, és az első akkord után tudja az ember, jól emlékezett. Ez valami komoly dolog. Muszáj annak lennie, mert Rachmaninov 2. zongoraversenye, de hát játszotta azt már Héléne Grimaud is, és akkor nem volt komoly dolog. Most  meg kéz és fej és szív, elindulás és megérkezés, ami a zenét illeti, megérkezés és elindulás, ami a zongoristát illeti. Jöhetne már vissza.