Van az a fajta zene, ami az emberből kihozza a harci szellemet, folyton azt érzi, hogy szólni kell: ez a gagyi. Vannak persze gagyikülönbségek, más Mága és más Edvin Marton, más Havasi és más Ludovico Einaudi... Mennyire más? Einaudinak egész szép rajongótábora van Magyarországon is, bár még nem akkora, hogy érdemes volna egy koncertet szervezni neki, de csak idő kérdése. Ha viszont nemzetközileg nézzük, megdöbbentőek a számok. Spotify-on Einaudinak hétszázezer fölötti a követője. Mozartnak csak hatszáznyolcvanezer. 

Lehet rá azt is mondani, hogy tessék megnézni kétszázötven év múlva, kinek mennyi lesz. Lehet azt is mondani, hogy rendben van, de Einaudi nem Mozarttal van egy kategóriában, hanem Lady Gagával. Nem tudom, hogyan lehet a kategóriákat fölállítani, de ha elfogadjuk azt, amit a lemezkiadók javasolnak, akkor Einaudi mégis Mozarttal versenyez, és jelen pillanatban éppen eléggé le is veri az öreget. 

Nem tudom, segítenek-e a kategóriák. Segít-e, ha azt mondjuk, hogy ez csak crossover, nem rendes zene, csak legyinteni érdemes rá, ne is tessék hallgatni. Közben meg miért is ne? Mert nem érezni, hogy minden egyes hang a helyén van? Na és? Mert megnyugtat? Hány embertől hallottam már, hogy azért hallgat komolyzenét, mert pihenteti vagy nyugtatja. Én nem azért hallgatom, de miért lenne éppen nekem igazam?

Persze, mint minden makacs, azért azt hiszem, nekem van igazam, és lebeszélném az embereket Einaudiról. De közben annyira szórakoztató, ahogy halálra fagy, miközben az Arktiszt mentené. Nem is tudom, komolyan gondolja-e, hogy meg lehet állítani az olvadást zenével. Vagy jön majd valaki, aki azt mondja: eddig üvegházhatást okozó gázokat bocsátottam ki, de mától ennek vége? 

Na, éppen erről beszélek. A minőség agresszivitásáról, hogy nem azt mondja az ember, ugyan már, kinek ártanak ezzel a klippel, sütögessék csak a pecsenyét az olvadó jégtáblák alatt. Megint csak erről beszélek. Mintha csakis pénzért játszanának. Vagy mintha Mozart ingyen dolgozott volna. Állandóan valami becsületbevágót szeretne mondani az ember, csak azért, mert sokan vannak, akik ezt a zenét szeretik. Ha vannak, akkor biztos a komponista a hibás, kiszolgálja a közönséget, ahelyett, hogy... Ahelyett, hogy mi? Aki jól játszik egy Mozart-szonátát, az nem a közönséget szolgálja ki? Ki a hibás abban, ha Eötvös Péter zenéje nem szól a tömegekhez? Hozzám is ritkán szól, pedig igazán küzdök érte. Nem hiszem, hogy megfogalmazódna egy igény, hogy olyasmit szeretnék hallgatni, amire nem kell odafigyelni, de kellemes a fülnek, mire jön Einaudi, megírja és eljátssza. Inkább olyan ez, mint az Apple stratégiája: nem azt kell adni az embereknek, amit akarnak, hanem föl kell kelteni az igényt bennük, hogy akarják, amit mi adni tudunk. Megint csak a számokat nézve: Einaudinak sikerült.