Bernstein túlél

A nagy összeomlás után a New York City Opera most Leonard Bernsteint hívta segítségül, a Candide-ot játsszák, amitől az ember rögtön elkezdi kívánni, hogy bárcsak itt is történne már valami hasonló. A Candide-ot ugyan játszották hol itt, hol ott, de az Operában nem, így a magyar nézőnek nem sok fogalma lehet a mű dimenzióiról, nehézségeiről, szépségeiről. Persze, jogos a kérdés: miért játszanák az Operában, ha egyszer operett a szerző szerint. Miért játszanák egyáltalán, ha már újkorában is megbukott, száz előadást sem ért meg. Mintha Bernstein az összes jó ötletét a West Side Storyba ölte volna, és a többé-kevésbé párhuzamos Candide-nak csak a maradék jutott volna.

Van ebben is igazság, a West Side Story esküvői kettőse, a One Hand, One Heart eredetileg a Candide-ba került volna, de a szerző meggondolta magát. Hajlamosak vagyunk az ő gondolatmenetét követni, az egyikbe kerül minden jó szám, a másikba a forgácsok. Mondjuk forgácsnak kicsit luxusforgácsok, de akkor is. 

Ha már a kérdéseknél tartunk: miért játszana egyáltalán Bernsteint az Operaház. Még ha túl is vagyunk már a problémán, hiszen játszotta a West Side Storyt. De ha valakit a nyolcvanas években kérdezünk: hitte volna? Dehogy. Hitte volna bárki is, hogy Bernstein zeneszerzőként túl fogja élni önmagát? Nem számítva most a West Side Storyt. De az akkor, a maga által vezényelt lemez megjelenése előtt annyira levált róla, mintha nem is ő lett volna a szerző, csak egy névrokona. Bernsteinizmus helyett mennyivel tetszetősebb volt egy laza, kioktató megállapítás, hogy addig játszotta a nagy zeneszerzőt, amíg azt is elfelejtette, amit tudott, és már  jó kis dalokat sem volt képes írni. Megbukott az operájával, érdektelen maradt a szimfóniáival, és a végén már a zenés színháznak sem tudott kitalálni semmit. Ez is egy életút.    

 Életút, de nem Bernsteiné. Bár most nem is az életről van szó. Huszonhét évvel vagyunk Bernstein halála után, huszonhét éve nem tudja a személyes varázsával támogatni a művei előadását, de ezek a művek, vagy legalábbis egy részük rendíthetetlenül megmaradnak a repertoáron. A Divertimento népszerű, félkönnyű klasszikus maradt, a Kennedy emlékére írt Misét elő-előveszik. A Serenade-nek legalább tíz lemezfelvétele készült, és csak kettő vele. A West Side Story általános vélemény szerint a musical műfaj csúcspontja. És Candide is, lám, előkerül. Hogy megmenti-e a kisebbik New York-i operatársulatot, azt nem lehet tudni. Leonard Bernsteint mindenesetre megvédi az előadóművészek rémétől, a feledéstől.