Nagy kis ember

Eszünkbe jut, akit nem is ismertünk. Fyvush Finkel. Emlékszem, mikor láttam először. Itzhak Perlman klezmerről szóló filmjében, az In the Fiddler's House címűben. Ez amolyan promóciós dokumentumfilm volt az ugyanezt a címet viselő lemezhez, de látható, eleinte mennyire zavarban van Perlman a műfajjal, ülnek valami krakkói kertben, a zenekar játszik valami alapot, és Perlman először a Mendelssohn Hegedűverseny harmadik tételét játssza rá. Mondjuk az is megél, meglepő módon. 

Ebben a filmben szerepelt a puha arcú színész, még a nevét sem értettem, eszegettek, beszélgettek a régi zsidó színházról, aztán egy bejátszásban középre perdült, és előadta ezt, ami itt is látható. Rögtön látta az ember, hogy bolond. Vagy zseni, a szórakoztatás zsenije és megszállottja, aki addig nem hagyja abba, amíg valami hatást nem vált ki a közönségből. Még akkor is, ha a közönség épp csak egy operatőr, egy technikus, esetleg a rendező. Tetszésvágy, nyilván, de meg is fordíthatjuk: szórakoztatni vágyás. Szolgáltatás. Szolgálat.

Hiába látjuk meg benne, innét, Magyarországról a tökéletes Tevjét a Hegedűs a háztetőnből, a Broadwayn nem látták meg ugyanezt. A kocsmárost játszotta a 64-es sorozatban, aztán a nyolcvanas években Lazar Wolfot. Amúgy sem kapott nagy szerepet, sorozatokban néha megjelent, dülledt szemű ügyvéd, az áldozat rokona, vicces képű járókelő, de nem volt ezzel semmi baja. Hiszen már a kezdet kezdetén megtanulta, milyen a bukás. Az első fellépésein beültette a nézőtér bal oldalára az apját, a jobb oldalra az öccsét, hogy ha mond egy viccet, ők indítsák a nevetést. Amiből az lett, hogy a dermedt nézőtér két oldalán két őrült hahotázott.  

Szép, hosszú élete volt, 93 évig tartott, de ahogy az már lenni szokott, egyszer ennek is vége lett. Tavaly augusztusban.