Nem akarok senkit sem hamis illúziókba ringatni, úgyhogy nem is teszem. Ha valaki már alig várja a jövő heti filmeket, sajnos van egy rossz hírem. Tényleg meglepően rossz film a Jackie, nem történik benne semmi érdekes, de közben amolyan lelki alapokra helyezkedik. Fojtott hangon beszélnek benne kosztümös nők, és közben nem tudok másra figyelni, csak hogy Natalie Portman három szál hajából hogyan próbálnak tupírcsodát kreálni. Nehezen.
Ami még szörnyűbb, hogy közben Portman végig az Oscar-díjon gondolkodik, érzi, hogy éppen nagyot alakít, egyszerre drámai és mégis híven utánozza a néhai elnöknét, ez ám a bravúr. Csak minek.
Közben azért közönségmagunkon is kénytelenek vagyunk elcsodálkozni: miért fontos nekünk egy számunkra ismeretlen, és ismeretlen helyzetbe kerülő asszony vívódása. Csak a neve és a First Ladység miatt? Eszembe jut Dallas, egy aszfaltra festett X jelöli a helyet, ahol az elnököt lelőtték. Mindig áll ott néhány ember, ki tudja miért. Ráléphetnek a történelemre? Abban bíznak, hogy talán őket is lelövik ezen a kitüntetett pontján a világnak? Vagy hogy meg nem történtté tehetik az eseményeket? De akkor meg sem tudnának ott állni.
Nem a magasabb értelem beszél belőlem, bennem is megvolt a vágy, hogy álljunk meg, szálljunk ki, megnézném azt, amit nem lehet látni. Szerencsém, hogy parkolni nem olyan könnyű, így ma nyugodtan csóválhatom a fejem az emberi balgaság miatt. Hanem a Jackie tényleg dögletes. Érzem, hogy csak néhány év, és jön Clintonné élete, színesen és széles vásznon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.