Ránéz az ember a szereplők listájára, két oldal. Köszi. Annyi színészük nincs is, mindenkinek több szerepet kell játszani. Két szünet, és 11-ig tart, pedig 6-kor kezdenek. Pláne köszi. Mi értelme van ennek, tele a világ színdarabokkal, miért kell még regényeket is dramatizálni? Úgy is az lesz az első mondat, hogy mélységes mély a múltnak kútja.
Aztán nem az az első mondat, mondjuk sokat azért nem kell várni rá, de akkor már örülni lehet neki. Meg már nem nagyon élnek a kérdések. Csak a tátott száj marad, hogy ez él, érvényes, egyszerűnek látszik, hiszen csak egy ház a díszlet, Jákob háza, vagy azé, akit illet. Kavarog a történet, örvénylik, visszatér és előrenéz, értelmesen dolgozták föl a szöveget és egyszerre néznek előre meg hátra, Noéig vissza és Jézusig előre, és kezdi a ciklusokat újra és újra. A tömörítés miatt a szerkezet jobban érzékelhető, és amit elveszítünk, az valahogy egyáltalán nem hiányzik. A nagy ajándékok mellé szép kis aprók is leesnek. Újra könnyű lelkesedni Kerekes Éváért, Putifárnébb az igazinál. Csodásan színvonalas bukás lehetett volna kísérletből. És most, hogy csodásan színvonalas siker, egy pillanatra elfog a féltékenység. Valaha volt saját Józsefem, saját Putifárom, fáraóm, Ráhelem. Most mind közkincs.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.