West Side Texasban

Edward G. Robinson az előadás karmestere, ami már csak azért is meglepetés, mert a korábban gengsztereket játszó, bukaresti születésű filmszínész tudomásom szerint 1973-ban elhalálozott, de soha nem lehet tudni. Annyi mindenestre a karmesterről is kiderült, hogy nagy gengszter, és csak játssza, hogy karmester, mert a West Side Story előadás leggyengébb láncszeme vitán felül a zenekar volt. Egyáltalán nem értettek ahhoz, hogy együtt játsszanak, és folyton a mellékes szólamok jutottak főszerephez, mert akinek igazán brillírozni kellett volna, az inkább szerényen a háttérbe húzódott, nehogy kiderüljön róla a felkészültsége. 

Ez, persze, benne van a dologban, ha az ember Fort Worth-ben néz musicalt. Pontosabban ez is benne van. Fort Worth ha nem is kisváros, de millió alatti a lakossága. Van egy Casa Manana nevű gömbszínháza, ahol az elmúlt ötven évben szinte a teljes musical-repertoárt eljátszották, kint vannak a tervek az év hátralévő részére is, és jövőre Mamma Mia! lesz. Szóval lehet, hogy ehhez pont értenek, lehet, hogy a vérükben a musical, de lehet, hogy vidéki Amerika, ismeretlen színészekkel, olcsó kivitelben, kockásinges közönségnek. Inkább az utóbbi. Maria vénecske, bár alacsony termetű, de ezzel nem csap be senkit. A hangja érdes, ezért a magasságokat igyekszik kicsit visszafogottan megfújni - ezzel sem csap be senkit. Tony helyes legény, kicsit idétlen, és a leglúdtalpasabb Tony, akit életemben láttam. Bernardón van vagy tíz kiló súlyfelesleg, engem nem zavar, ha őt nem zavarja, de hogy a többiek nem örülnek neki, amikor a táncjelenetben meg kell emelni, az biztos. 

Egyébként egyszerű a színrevitel, amenyire csak lehet, betolják és kitolják a díszletelemeket, feketék vannak a fehérek ellen (csak ami a jelmezeket illeti), és a szomorú végkifejet után leeresztenek egy méretes amerikai zászlót. Hogy ez azt jelenti, ma már nincsen így, vagy azt, hogy ez volna Trump Amerikája, nem tudom. Lehet, hogy csak azt jelenti: I like to be in America.