Tex-Mex-Hun

Óriási Mexikó kiállítás van Dallasban a DMA-n, hatalmas sorállásokkal, föl az emeletre, le az emeletről, útközben szobrok, Esőisten, amint épp nem siratja Mexikót, Zapata, de főleg a menők, Rivera, Orozco, Frida Kahlo. Nem tudom, ebben a nagy bőségben mi viszi az ember szemét egy viszonylag kis méretű képhez, ott lóg, eldugva a sarokban. Zöld ruhás lány macskafejekkel, meg egyéb rémes vagy nehezen megfejthető jelenetek, és a festő: Gunther Gerzso. A vezetéknév így is nagyon magyarnak néz ki, a szignón meg különösképpen, hiszen van egy ékezet is az ó-n. Ami azt illeti, soha nem hallottam a nevet, de mennyire szép lenne, ha magyar festő mutatná meg Amerikának (és előtte Franciaországnak, mert onnét jött a kiállítás), hogy milyen is Mexikó művészete. 

Gyorsan lelövöm a poént: nincs ekkora szerencsénk. Gerzsó ugyan tényleg magyar nevű, meg német nevű, mert anyja német, apja viszont Gerzsó Oszkár, de az utóbbi néhány hónappal a fia születése után meghalt. A gyerek tanult a német rokonoknál Luganóban, aztán hazament, illetve onnét tovább lépve Clevelandben díszlettervezéssel foglalkozott. A harmincas években vagyunk, Gerzsó tervez és mellékesen festeget is, de csak mellékesen. Amíg egy szép napon egy barátja rá nem bírja, hogy küldje be a műveit a Cleveland Museum of Arts szokásos évi tárlatára, ahol kettőt be is válogattak a kiállítandók közé. Attól kezdve festő volt, aki a megélhetés kedvéért díszleteket is tervezett. 1941-ben költözött vissza Mexikóba, és a megélhetési díszlettervezés sem mehetett rosszul, hiszen három Bunuel-filmben is dolgozott. De most már festő, elismert festő, és akkor is szürrealista, amikor Rivera Lenint fest a falra Amerikában. 85 évesen hal meg 2000-ben. Igazán semmi okunk nincs, hogy magyar festőként fölfedezzük magunknak, de mexikói klasszikus - az is valami.