Tartok tőle, hogy ez mánia nálam, de mindig újra és újra rácsodálkozom a Hunyadi László opera és a Keresztapa első részének hasonlóságán. Hiszen még a nyitány is ugyanúgy kezdődik, nyomasztó szólótrombitával, hallga csak.
A történet meg tényleg csaknem ugyanaz. A don kiesik a hatalomból, Vito Corleonét meglövik, Hunyadi Jánossal a nándorfehérvári diadal utáni járvány végez. A pillanatnyi zavarban az ellenség megpróbálja felőrölni a családot, megkezdődnek a villongások. Elkapják az ellenséges családok egy-egy fontosabb tagját, nálunk megölik Cilleit, és meghal a cselszövő, de hiába. A donok legidősebb fia ugyan tehetséges, férfias, de forrófejű és meggondolatlan. Ez is lesz mindkettőnek a végzete. Sonnyt és Hunyadi Lászlót is csapdába csalják. Az előbbit lelövik az autópálya díjfizető kapujánál, az utóbbinak a hóhér vágja le a fejét. A család irányítását végül a fiatalabbik fiú veszi át, akit meg akartak kímélni ettől, akin nem is látszott, hogy mennyire tehetséges, hidegvérű és elszánt. Michael és Mátyás.
Tanulság nincs sok, nyilván Erkel sem lopott Coppolától, Nino Rota sem a budapesti Zeneakadémián kapta a diplomáját. Néha ugyanaz jut eszébe egymástól időben és térben távoli embereknek is. Csodálkozni azért szabad.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.