Adja magát, hogy az ember elkezdje szidni Szinetárt, mi ez az egész, miért ugrik be neki a Monarchiáról mindjárt ez a centrális tér, mint annak idején A víg özvegynél. Mi ez az álom, Duna menti nem is köztársaság, csak unió, népek nagy közössége. Hogy lehet, hogy éppen a Cigánybáróban kifelejtik a monarchikus népek közül a cigányokat, mindenféle nációt és nyelvet és népviseletet bemutatnak, csak cigányokat nem. Vagy pont akkor meredtem magam elé? Minek a hosszú próza, minek addig nyújtani egy operettet, amíg el nem érik vele a hatórás kezdést?
Közben mégis ott a gyakorlat, a profizmus, a gondolat. Hogy a körhinta kellően monarchikus jellegű, és elbírja ezt a jelmezes történetet, hogy a színpad nem borul se jobbra, se balra, mindkét szélen ülők kapnak a szereplőkből, hogy mégis vannak nagy szembenállások, amelyek jól le vannak fordítva térre és jelmezre, fehér hálóruhások a cifra cigányok ellen, ez megáll látványnak, helyzetnek egyaránt.
Azon sokkal nehezebb túltennie az embernek magát, hogy ha már fölfelé léptünk egyet, akkor miért nincs legalább egy operettre való hanganyag az Operában (Erkel Színházban). Ha az Operettben nem tudják a névadó hagyományokat folytatni, nincs rendben, de megszokható. Énekeljenek mikrofonba, hangszórókból, ha másképp nem hallható, így idő után az ember megtanulja, hogy ne a hang után forgassa a fejét, hanem a tátogót keresse. Biztos eljön majd az idő, amikor föléneklik az egész zenei anyagot, és színre küldik a vezetőség rokonságát, legyen nekik ez az énekes színház. De kik fogják fölénekelni az anyagot, ha az Erkelben így énekelnek? Értem, hogy Gábor Géza nem lehet Melis, még azt is értem, hogy Melis talán túlságosan is megemelte Zsupán figuráját, túl kedves, túlságosan szerethető volt sertéskirályként. Azt nem értem, hogy Gábor Géza prózai hangja miért átütőbb az éneklésénél, miért tűnik el az egész figura, amikor a lényeghez érünk.
Mert hiába operett, mégis a zene volna a lényeg, és nem az, hogy színésznek tehetségtelen közreműködők hogyan ágálnak a színpadon, a leghátsó sorokon is messze túl lévőknek címezve a poénokat. És Wiedemann Bernadettnek elcsatangolt valahová a hangja, együtt buliznak Kiss B. Atilla magasságaival. Ettől hosszú az előadás, ettől kilátástalan. El sincs kezdve, mert ez a nyitány nem nyitány. Hogy be van-e fejezve, arról már sajnos nem tudok beszámolni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.