Karinthy ezt is már réges régen megírta. A villamosra felférni akaró utast, aki forradalmat kíált, meg akarja dönteni a rendszert, le a kalauzzal, ordítja, és le a vezetővel. Aztán feljut, megáll a kapaszkodó mellett, és higgadtan inti türelemre a többieket. Na de uraim. Ne tolakodjunk, mint az oktalan állatok... Hiszen még az oktalan állat sem tolakszik, ha belátja, hogy már nincs több hely a kocsiban.
Ai Weiweiről jutott Karinthy az eszembe, a kínai művész ugyanis New Yorktól kapott felkérést, hogy készítsen valami nagyot a városban. És készít is, ősztől kerítéseket emel a város fontos pontjain. A projekt neve az hogy "Good fences make good neighbors". A jó kerítés jó szomszédságot teremt. Robert Frost? Nem egészen. Robert Frost Mending Walls (Weöres Sándor fordításában Fal-javítás) című versében tényleg többször is elhangzik ez a mondás, de csak idézetként. Kimegy a költő a földre a szomszéddal, hogy a megrongálódott kőkerítést megjavítsák, de valami zavarja ebben az egészben. Kérdezgeti a szomszédot, hogy mi értelme van ennek, nekem almafáim vannak, neked fenyőid, nem keverjük össze. Csak nem mennek át a fáim, hogy megeszegessék a tobozokat. Hanem a szomszéd csak ezt hajtogatja: jó kerítés, jó szomszédság. De hát teheneket sem tartunk, hogy átbóklásszanak. Mindegy. Jó kerítés, jó szomszédság.
Ai Weiwei azt mondja, amikor a berlini fal ledőlt, tizenegy ország határát védte kisebb-nagyobb kerítés, fal, valami. Most meg hetvenét. Talán tényleg nincs aktuálisabb kérdés, húsbavágóbb tárgy a világban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.