Szentek a tájban

Poussintől Davidig a címe az Albertina rajzkiállításának. Saját raktárból dolgoznak, így is megtöltenek hat termet a tollal, szénnel, tűvel teremtő franciák. Persze, hogy őrületesen tudnak, bár a leginkább szívhez szóló rajzokat rögtön a kiállítás elején ránk sózzák: Poussin és Lorrain. A két tiszteletbeli olasz, mindketten ott találtak nyugalmat, megélhetést, témát, halált Rómában. Lorrain egyik kedvenc témája volt a menekülés Egyiptomba, megfestette, lerajzolta néhányszor. Pihennek vagy nagyon is igyekeznek, hárman plusz a szamár. A táj a legkevésbé sem egyiptomi, mintha azt látnánk, mi történik a Mona Lisa hátterében, ha nem takarná el előlünk az a mosolygós asszony.  

Ez történik. Barmok közt fekszik, de nem jászolban nyugszik szent fia, angyal szállt le melléjük, Szűz Mária mintha azt mondaná a gyermeknek, mosolyogj az angyal bácsira vagy nénire, közben elbeszélgetnek a világ dolgairól. Kutyás ember kel át a hídon, megindult a csorda a háttérben, ha valaki figyel, még egy piramist is lát, bár az a mérete alapján inkább római, Caius Cestius piramisa. Szent József egy pásztortól kérdezi éppen, melyik út vezet Egyiptomba. Az ott? Az hát.  

Ennyi az egész. Mégis arról szól, hogy itt van közöttünk ez a másik világ, amelyben szentek kóvályognak a hátsó kertben. Nem is másik világ, hanem ez az egyik, az egyetlen, az igazi. Nyisd ki a szemet, ha csodát akarsz látni, és meglátod.