Virág az ember

Virág az ember. Mindenki tudja, akit érdekel a zene, hogy kitől való a sor: Bornemisza Pétertől. Az ő mondásait használta Kurtág György ihletnek és szövegnek a hatvanas években készült művéhez. Szép, veretes szöveg, és amolyan késleltetett borzalom, mert a sor magában csak egyszerű humanista hitvallás, a folytatásával együtt már ijesztőbb, hiszen arról a vékony kis szálról, szárról beszél, amely az élethez köt minket. Jön egy nagy, ismeretlen úr, és esetleg szórakozottságból lecsapja sétabotjával a fejünket, aztán sírhatnak a túlélők. 

Virág az ember. Elég nagy meglepetés volt számomra, amikor a Vígszínház költészetnapi délutánján Vecsei Miklós ezt a sort mondta el. Ráadásul jól mondta, vagyis hogy éppen rosszul mondta, bele is zavarodott, meg is állt. Hogy is van, kérdezte nyilván magától, mert nem hiszem, hogy sokan tudtak volna segíteni rajta. Pedig Petőfi, Az őrült című vers. Terrorista hevület: ha holnap sem lesz végítélet, beások a Föld közepéig, lőport viszek le, és a világot a levegőbe repítem. Nem nagy csoda, ha inkább az Anyám tyúkját választották az általános iskolai tananyagba. 

Vecsei Miklós azonban annyira jól mondja. Hátradől egy széken, tarkója mögé kulcsolja a kezét, és csak mondja, sajátként a szöveget. Aztán belezavarodik abba, hogy virág az ember, de ez is annyira színvonalas zavar, hiszen a szavak és mondatok értelme körül keletkezik, és nem a sorrendjük miatt. Abban sem vagyok egészen biztos, nem volt-e szándékos, csak hogy aláhúzzon vele egy fontos gondolatot. A hatása mindenesetre ez lett. Virág az ember. Petőfi két lehetőséget is ad. Virágnak gyökere, amely fönn, a mennyben virul. Vagy virág az ember, amelynek gyökere ott lenn van a pokolban. 

Ez a kérdés.