Jevtusenko

Hány évnek vagy évtizednek kell még eltelnie ahhoz, hogy ne hozzon senkit zavarba a szovjet művészet? Jevgenyij Jevtusenkóra gondolok, mert annyira egyszerű volt az élet, amíg nem gondoltam rá. Hogy igen, megvannak az érdemei, történelmi érdemei meg leginkább a zenei érdemei, szöveget írt Sosztakovicsnak, persze, nem ezzel a szándékkal, de az ő sorai szólalnak meg a 13. szimfóniában. Ami akkor veszedelmes volt, az is zavarba hoz ma: amikor valaki úgy tiltakozik az antiszemitizmus ellen, hogy gyorsan leszögezi: ő nem érintett, nem önmagáért emel szót. "Bennem zsidó vér csöpp sincs." Nem veszi észre a visszásságot?  

Régebben egyszerűbb volt. Amikor A mama és a neutronbombában sorolta az új fegyver által megkímélt dolgokat, hogy hiába a nercbunda meg az ékszer, ha nem marad élő ember, hiába a dán dobozos sör... Az ember a régi jó magyar kultúrfölénnyel mosolygott, ez még itt tart, a dobozos sörnél. Mintha mi nem ott tartottunk volna, mintha Ötvös Csöpi nem azzal királykodott volna A pogány madonnában, hogy vitorlásról vitorlásra dobálták Hansival egymásnak a sörkonzerveket. 

Régebben egyszerűbb volt, legalábbis annak, akinek nem kellett vele foglalkoznia. Mert erős a gyanúm, hogy amikor Áprily Lajos fordította Jevtusenkót, nem tudta másképp hangsúlyozni a különvéleményét, mint hogy ezt a címet adta: A hullámból kiszállt az ifjú nő. Még ma is olyan, mintha valami orosz avantgard őrület volna, pedig csak a vízre gondol. A víz hullámjára, onnét szállt ki a nő, nem a vízihullából. Egyszerűbb nem gondolni Jevtusenkóra, ahogy egyszerűbb Majakovszkijra sem gondolni. De hát többé-kevésbé ezt is tesszük mindkettőjükkel. Tapasztalatból mondom: lehet nélkülük élni.