A Hihetetlen kincsei

Nyomasztó és néha nagyon csúnya is, amit Damien Hirst csinál, ráadásul olyan méretekben és mennyiségben csinálja, hogy az már nem lehet ő, mármint a kivitelező, ő csak álmodik, tervez, dolgoztat, jóváhagy. Óriási szobrai állnak most Velencében, kint is, bent is. A Dogana előtt nagy, szürke, carrarai márványtömb, elkínzott arcú lovast teker körbe egy óriáskígyó, melynek még fogai is vannak, szörnyű állkapcsát az ember fejére nyitja, rosszat fogunk álmodni mind, akik nézzük. Odabent azonban hatalmas léptékek és hatalmas koncepció, az Unbelievable hajó roncsai közül fölhozott kincsek. Tökéletes és nagyszabású a kidolgozás, a kincsek szobrok, márványok és bronzok, aranyak, fegyverek, ékszerek. Mintha igaz volna. Filmfelvételeken mutatják be, ahogy kiemelik a hatalmas szobrokat a tengerből, fényképeken fedezik föl a búvárok a tenger mélyén heverő műkincseket. "Somewhere between lies and truth lies the truth" - hirdeti az írás a falon. Hirst nem enged félreértést, a megvalósítás aprólékos tökéletessége ellenére hagy egy csomó jelet, például olyanokat, hogy egyes tárgyakat vagy szobrokat több változatban és állapotban is láthatunk, megtisztítva és mohák, kagylók, csigák, szivacsok által benőtten. Persze, hogy teljes a kulturális keveredés, az Unbelivable roncsai közt van minden, keleti és nyugati, görög és egyiptomi, Miki egér és arany skorpió, gyöngyökkel. Valahol aztán letottyan a néző, és hagyja magát.

Mondjuk itt, a lótuszülésben látható sokméteres szerzetes előtt. Az arcát a kezébe temeti, de annyi rajta a tengeri növény, hogy már szerzetesnek is absztrakció, alig vehetőek ki a tagjai, csak egy nagy kőháromszög. Emberként kilépett az időből, szoborként be se lépett az időbe. Egy nap majd megrázza magát és föltápászkodik. Akkor lesz jaj nekünk. Vagyis: addig nem jaj.