A titkos szobák csőszei

Egy várost otthonná vagy legalább otthonossá a titkos helyek tesznek, amit megmutatnánk egy távoli idegennek, tudva, hogy soha nem tér ide vissza, de nem mutatnánk meg a családunknak, nehogy kidumálják, elszólják magukat, utalgassanak rá, aztán hopp, egyszerre csak már nem is titkos a hely. Ha most utalgatok meg elszólok, csak azért van, mert úgyis mindegy. 

A Tudományos Akadémia művészeti gyűjteményéről van szó, képekről, szobrokról, elsősorban portrékról, amelyeket az évtizedek és -századok során az Akadémiának ajándékoztak. Rengeteg az ismerős kép, Kölcsey és Berzsenyi, Vörösmarty és Széchenyi, de csak kevesen tudják róluk, hogy itt laknak. Ha tippelni kellene, nyilván a Nemzeti Galériát gondolná mindenki örök lakhelyüknek, hol másutt találkozhatnánk a közös múlttal. 

Pedig itt lógtak egész nap, és időnként be lehetett lógni hozzájuk, egész pontosan hétfőnként és péntekenként. A portán be kellett vallani a szándékainkat, de aztán igazán nem zavart senki, egy biztonsági őr üldögélt az egyik fotelban, mi meg merenghettünk a múlton és jelenen. Kisfaludy Károly szuper béna festményein, a Vénusz és Ámoron, ahol a huncut kisfiú egyenesen ránk céloz nyilával, de aligha sebezhet meg nagyon, Vénusznak ugyanis a képen három feneke van. Vagy elmerenghetünk Haynald Lajos kalocsai érsek képe előtt. Az érsek úr tiszteleti tag volt, így nem lett volna kötelessége székfoglalót tartani, de ő nem kívánt élni a kivételezettek jogával, és fölolvasta az összegyűlteknek A szentírási mézgák és gyanták termőnövényeiről című művét, nyilván eszeveszett sikerrel. 

Két hét múlva bezárják a titkos helyet. Állítólag rozsdásodik a tetőszerkezet, ahonnét a szép, felülről jövő fények érik a műtárgyakat. Ha így is van, az biztos, hogy a javításokhoz még évekig nem fognak nekikezdeni, úgyhogy egy kicsit elkapkodják a becsukást, de mit lehet tenni. Akit érdekel az érsek, akiről sok egyéb mellett a befőzött paradicsomon megtelepedő penészt is elnevezték (Haynaldina umbrina Schulzeri), most éljen a lehetőséggel.