Romok orma

Nem állítom, hogy ezer százalékos biztonsággal fölismertem volna ezt a lombfűrészezett fejet, de a felirat szerint ő az, Hadrianus. Kicsit erőltetett az ünneplése, 1900 éve lépett trónra, de végül is mitől volna indokoltabb a 2000 év, mint bármelyik másik. Aki megéli, majd elmeséli. 

A Hello Wood alkotta a fejet az óbudai Fő térre, és biztosan van ennél jobb nézete is, csak most épp nincs, mindig közbeszól valami ácsolt színpad, lobogó napernyő. A célnak megfelel, mondanám, ha nem épp Hadrianus lett volna a szobor portré megszállottja, titokzatos körülmények között meghalt szerelme, Antinous miatt. A fiú talán folyóba fulladt, de hogy véletlenül vagy megölték, esetleg ő ölte volna meg magát, azt nem lehet tudni. Csak a vonásai maradtak ránk, mert a boldogtalan és nagy hatalmú szerelmes egy egész birodalmat rakatott tele a szép ifjú képmásaival. Annyi szobor maradt utána, hogy Antinous kultusza gond nélkül túlélte a keresztény tisztogatásokat is, a nagyobb múzeumokba mind jut legalább egy márvány róla.  

Mire ment vele, szegény Hadrianus. Csak azt tudta elérni, amit a legnagyobb művek, megállította az időt, örökké fiatal maradt Antinous, ahogy örökké kamasz marad Rómeó vagy Cherubino. Ha szembe jönne, felismerném az utcán, dús hajáról, egyenes orráról, ívelt ajkáról, meglepően széles mellkasáról. De hát nem jön szembe. Együtt gyászolhatunk egy császárral, ha valakit az ilyesmi lelkesít. Mondjuk azt, hogy miért nem rendeznek a világban időnként nagy Antinous-kiállításokat, azt nem értem, mert anyag éppenséggel volna hozzá. Tivoliban volt valamikor öt éve egy válogatás, arról lemaradtam, pedig érdekes volna megnézni a sok szobrot, a sok istenülést, itt Bacchus, ott Ozirisz, ez a szobrász még látta őt, ennek már csak meséltek róla.  

Van-e orvosság halál ellen, ha császár az ember?