Ma zárjuk évi rendes Wagner-kalandjainkat, de a jelek szerint ez nem valami magyar specialitás, hogy Wagner nem csak kezdet, de vég is. Vagy, hogy az ő bölcsességeinek körében maradjunk, minden kezdet egyben vég is, el sem tudom dönteni, hogy az évadot zárjuk vele, vagy a nyarat kezdjük. New Yorkban némileg egyszerűbb volt a definiálás, egy nem túl hosszú, nem is túl jelentős szakasz zárult A Rajna kincsével, a nálunk is most járt Alan Gilbert zeneigazgatósága fejeződött be a három megszakítás nélküli órával. Némi szépséghiba, hogy Gilbert nem erre készült, sokkal vagányabb búcsút szeretett volna mondani, Messiaen operáját, az Assisi Szent Ferencet vezényelte volna, de a vezetőség nem ment bele egy búcsúbukásba, a szent művészi szándékkal elkövetett pénzégetésbe. Maradt A Rajna kincse, és nem is tudom, mit gondoljak erről a választásról. Ez is szenvedés a közönségnek, de legalább eljönnek rá? Ez is eszelős, de legalább xylofon, marimba, eolifon és xylorimba nem kell hozzá? Mi lesz száz év múlva? Valaki helyett majd Messiaent játszanak, mert ő mégiscsak normális?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.