Gyepen heverne

Van, hogy az ember zenével a fülében vagy fejében ébred, talán álmodik valamit, azért kezdődik úgy a napja. De ez most nem az az eset. Dalszöveggel a fejemben ébredtem, méghozzá olyan dalszöveggel, amit nem is szeretek, pedig menő a szövegíró. Shakespeare. Vagy inkább Szabó Lőrinc. Szóval a magyar változattal a fejemben, ami úgy kezdődik, hogy "Ha szeretsz a gyepen heverni velem..." Nem úgy folytatódik, hogy mekk-mekk, de majdnem, valahogy elengedte magát a fordító, azért lett ez a gyepen heverde abból, hogy "Under the greenwood tree". Szerencsés vagyok mert jött az ébredés, és a józanság mindent helyretett, megérkezett Shakespeare. Vele jött Thomas Arne zenéje, ami, természetesen nem eredeti, már úgy értem, nem ezzel adták elő a bemutatón az Ahogy tetsziket, hiszen Arne úgy száz évvel Shakespeare halála után született. Így még azt az elvi kérdést sem lehet tisztázni, hogy ha az eredeti darabban van egy dal, akkor úgy kell-e fordítani,hogy a dal az eredeti zenére énekelhető legyen-e. 

Ez a kérdés egyébként más esetben is releváns lehet. Vajon úgy kell-e Wilhelm Müller verseit magyarítani, még ha könyvbe készül is a fordítás, hogy Schubert ráénekelhető legyen? Vagy kisebb költőknél ez számít, de Goethénél nem? Mert A vándor éji dala akármilyen szép is magyarul, Schubert számára haszontalan volna. 

Ami azt illeti, nem ezt akartam mondani. Csak hogy itt, az ardenne-i erdőben nincs más ellenségünk, csupán a tél és a komisz idő. És ma egyikük sincs még a fasorban sem.