Mámoros élet

Az Ormindo című Cavalli-opera áriáit hallgattam, és miközben nagy szeretettel gondoltam magamra, mint a mű körülbelül egyetlen magyarországi rajongójára (legalábbis a nézői oldalon) ijedten vettem észre, hogy nem jut eszembe a Che citta! kezdetű rész magyar szövege. Elvileg ez könnyen megoldható probléma, de csak elvileg, amennyire a kétkattintásos internetező türelmem hagyja, még azt sem sikerült kiderítenem, hogy ki fordította le az operát magyarra. Mert ment az Operaházban, nagyon-nagyon mérsékelt számú közönség előtt, megint csak magányosnak éreztem magam, mint lelkes néző, de nekem ez volt az első találkozásom Kerényi Miklós Gábor művészetével. És ne tessék nevetni, akkor még volt neki művészete. Mivel abban nem hiszek, hogy az ilyesmit el lehet felejteni, bízom benne, hogy lesz is még. 

Szóval: még azt sem tudom, kit felejtettem el. Ha tippelni kell, Oberfrank Gézát mondanám (ebben alaposan tévednék, hiszen Blum Tamás), mert benne volt meg a barokk érdeklődés az akkori operaháziak között, és mert annyira zenei volt a fordításnak az a része, amire emlékszem. Vagyis: próbálta őrizni, ha lehetett, a fontos helyeken az eredeti fonetikát, Miracolo, miracolo, énekelték, ő (ha ő volt) meg azt írta,"mily mámoros, mily mámoros". Mi lehet a che citta-ból? Kicsoda? Kecsua? 

Ezt is föl kell írni a veszteséglistára. Nem az Ormindo magyar szövegét, hanem általában a magyar szövegeket az operában. Nem ezt kívánja a közízlés, a gyakorlat, egy énekestől nem lehet elvárni, hogy két nyelven rögzítse az agyában a nagy szerepeket, a zene részének tartjuk ma a szöveg hangzását is. Ezer okot tudok mondani mellette. Ellene meg másik ezret, például a megzenésített szöveg eltérő viselkedését. Ami prózában felednivaló marhaság, az zenével időnként szállóigévé válik, mint az, hogy "akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés". Ugyanakkor nem minden marhaság válik automatikusan szállóigévé, mert azt még soha nem hallottam  idézni, hogy "miért nincs a bűnök tengerén egy fénylő tiszta oltár", pedig érdekes a kép. Nem tudom megérteni, hogy ezen a területen hogyan működik az agyunk, hogyan válogatunk, és, ahogy nézem, egyre kevesebb és kevesebb lehetőség marad a megértésre.

Habár erre is lehet azt mondani, hogy soha nagyobb bajunk ne legyen.