Reá meredhetsz

Reá meredtem. Tudom, hogy ez a világ egyik legvidámabb látványa, sokan fizetnek sok pénzt, hogy részesei legyenek, de mondhatom, így eső után...  van benne valami a katonai temetők rendszeretetéből és uniformizáltságából. Erről, ahogy illik, eszembe jutott a magyar irodalom egyik híres, rossz képzettársítása, a Hajnali részegség, a kis otthonokban az emberek feldöntve, vakon, kifordult szemmel fekszenek. Furcsa, mert kimondatlan marad a hasonlat, vagy elviszi a rím: ha így reá meredhetsz, minden lakás olyan - az eddigiek után a logikus az volna, hogy mint a sír, de Kosztolányi azt mondja: akár a ketrec. Talán megijedt. 

Az benne az érdekes, hogy a képet már fölhasználta, a jelenetet megverselte. Fölkel korán, inkább éjszaka, mint hajnalban, bár ez a vers éppen így kezdődik. Hajnal, éjfél közt ocsúdva - a Bús férfi panaszaiban van. Ocsúdik, ugyanígy hálóingben van, átbámul a szemközti házba, feltehetően már az is egy Logodi utcai lakás. Vagy épp ugyanaz, nem ébredt kétszer, csak utóbb mást is látott a szobában. A lényeg: a tanulság más, mert arra jut, hogy száguld a Föld az űrben, és az élet csak negyven, ötven, hatvan év. Mint tudjuk, meglehetősen vágyteli gondolat, az élet neki épp csak több mint ötven év. De bús férfiként messzinek tűnik még a halál, és föl sem merül az a nagy, ismeretlen Úr, akinek vendégei vagyunk. 

Tudom, laposka tanulság, hogy a halál közelsége hívőt vagy legalább remélőt farag az emberből. Ahogy az Agyament Harryben mondják: majd kiderül, hogy rákja van, és jarmulkában megy a zsinagógába. Miért lenne rákom, mondja a Woody Allen játszotta főhős. Eszem brokkolit. Ez is egy tanulság: addig vagyunk nagylegények amíg a brokkoliban hiszünk.