Miért pont Sevilla?

Callast bőgettem a kocsiban, vagy a bőgetés most nem épp a megfelelő kifejezés, ha nem szégyellném a könnyeimet, azt mondanám, magamat bőgettem Callasszal, mert a Mamma morta mindig ilyen hatással bír. De a CD csak forog tovább meg lépeget előre, így aztán arra is volt idő, hogy azon agyaljak: Callas legfontosabb szerepei közül rendre kimarad A sevillai borbély Rosinája, pedig talán ez az az értelmezés, amit soha nem kérdőjeleztek meg az évek során. Az ember hallja, hogy a Lammermoori Lucia esetében érdemes visszamenni a Callas előtti értelmezésekhez vagy hagyományokhoz, vagy akár azt is, hogy a Traviata túl fekete, több benne a dráma mint az erotika, de Rosinát nem szokás vitatni, a világszellem arrafelé ment, amerre Callas gondolta vagy jósolta. Az opera maga majdnem mindig arról szól, hogy van egy lány, aki nem hagyja magát, nem áldozatként éli az életét, és addig keresi a kiskaput, amíg meg is találja. 

Sevillában, persze. És ha az ember sokat ül a kormány mögött, az is eszébe jut: vajon mi lehet Sevillában, hogy librettóírásra és komponálásra kényszeríti az ilyen irányú tehetséggel megáldottakat? Tényleg annyi opera játszódik ott, ha kivonnánk az operairodalomból a sevillai történeteket, sokat veszítenénk. Nem csak a kézenfekvőeket, a borbélyt és a Figaro házasságát, de a Don Giovannit is. Vagy, amire talán kevesen gondolnak: a Fideliót is. A Carment. Ponelle egyórás tévéfilmet rendezett Sevilláról és az operáiról Domingo főszereplésével, de a választ ők sem tudják. Talán Sevilla volt az egyik vége az ismert világnak, mindenki tudta, hogy van, de kevesen jutottak el oda, így el lehetett hinni, hogy ott énekelve járnak az emberek az utcán.