Kicsit messziről kezdem. 1994-ben, amikor az első cikkemet írtam a Pesti Műsornak, a megjelenés után megtörtént a szokásos bürokrácia, adatok megadása, hogy egyszer majd honorárium lehessen belőle. Amikor mondtam a születési évemet, a titkárnő azt mondta, nahát, milyen fiatal. Vállamat vonogattam, ugyan már, harminc éves. De a nagy vállvonogatásban is eszembe jutott, hogy jegyezd meg jól ezt a pillanatot, mert ezt, hogy fiatal, már soha többé nem mondja rád senki. 

Egyébként nem volt igazam, röpke huszonhárom év után éppen ezen a hétfőn, a Rádióban, miután Lamberto Gardelliről beszélgettünk, a hangmérnök, aki együtt dolgozott a 6-os stúdióban Gardellivel, az mondta, hogy mi? te még ilyen fiatal vagy? Jó, nem pont ugyanaz a hangsúly, mint a lap szerkesztőségében, de a szavak számítanak.

Makk Károlyra térve: az Örkény Színházban voltam, pontosan nem emlékszem, melyik bemutató, talán nem a József és  testvérein, de még az elmúlt évadban, és ahogy vége volt az előadásnak, ott álltak hárman, és beszélgettek. Makk Károly, Szabó István, és a Papinak becézett televíziós gyártásvezető, Lénárt István. Vállamon volt a fényképezőgép, és szinte hallottam a szózatot, menj oda, fényképezd le őket, mert ilyen képet többet soha nem készíthetsz. De hát szemérem is van a világon, meg mégis hadd érezzék magukat normális embernek, aki nyugodtan megállhatnak beszélgetni. Meg lesz még legközelebb, lesz még bemutató az Örkényben.

Bemutató, az lesz.