Sólyom/gém

Látszólag a homályt oszlatjuk, de szó sincs róla. Valakitől kaptam ezt a képet, és mellé egy etológiai kísérlet rövid ismertetését. A kísérletező Konrad Lorenz és Nikolaas Tinbergen volt, és a lényeg az, hogy különböző madársziluettekkel kísérleteztek, hogyan reagálnak rá a fészekben ülő fiókák. Az eredmény az volt, hogy ha ártalmatlan libák sziluettjei úsztak át fölöttük, akkor semmi különösebb reakciót nem kaptak tőlük, ha viszont ragadozó madarak árnyai vetültek rájuk, akkor ijedten próbáltak fedezéket keresni. Erre sem illik legyintgetni, hiszen honnét tudja az a kis nyavalyás, aki épp akkor kelt ki a tojásból, hogy kitől kell félni. Tinbergen azonban arra is rájött, hogy a sziluettek körülbelül egy kaptafára készülnek, azzal a különbséggel, hogy a libák nyaka hosszú és a farkuk rövid, míg a ragadozó madarak éppen fordított testfelépítésűek: rövid nyakúak és hosszú farkúak. Vagyis voltaképpen elegendő egy sziluettet készíteni, és ha úgy húzzák el a fészek fölött, hogy a hosszú rész van elől, akkor a kismadarak nyugton maradnak, ha viszont úgy, hogy a rövid rész van elöl, akkor kitör a pánik. Angolul ezt nevezik hawk/goose effectnek. 

Visszatérve Shakespeare-hez és a Hamlethoz, Hamlet szavaihoz, hogy ha délről fúj a szél, megismeri ő a sólymot a gémtől, mintha éppen ezt a kísérletet reprodukálná a dán királyfi. Vagyis inkább előre látja, bő háromszáz évvel. Nem őrültem meg, csak azt mondja, hogy ha észak-északnyugati szél fúj, bolond vagyok, ha déli, akkor megismerem a ragadozó madarat és az ártalmatlant, de még az ellentétes irányokat is megjelöli.

Az rendben van, hogy Shakespeare zseni, de ezt mégis honnét tudta?