Ma este megnyit a Staatsoper unter den Linden, a berlini opera, vagyis az egyik, a legrégibb, a legfontosabb. Máris csodákat mesélnek az akusztikáról, de a nyitóest egyébként is érdekes, nem Mozart, nem Beethoven a műsor, még csak nem is Wagner, hanem Schumann. Jelenetek Goethe Faustjából. Nálunk szinte ismeretlen mű, náluk meg ünnepi alkalom. Daniel Barenboim vezényel, és a szereposztásban ott lesz Orendt Gyula is.
Na igen, a németek, a szigor, pontosság, a hideg, mondhatni poroszos épület, meg ami ezzel jár, hogy itt aztán fegyelem van, pénzügyi meg határidő kérdésében egyaránt, meg minden egyéb vonalon. Közben meg olyan a történet, mintha nálunk játszódna. A megnyitásra éveket kellett várni az előre megadott naphoz képest, a költségek épp a duplájára emelkedtek közben. A próbák úgy zajlottak, hogy közben kopácsoltak meg festegettek, de végül így sem lettek készen, az első két hónapban a színház gyakorlatilag zárva lesz, hogy decemberre tényleg nyithassanak, és indulhasson a napi rutin. Ez a hely szelleme, mondják vállvonogatva, a megnyitáskor, kétszázhetvenöt éve ugyanez történt, kinyitottak és becsuktak. A színházi linkség találkozik itt a hétköznapi precizitással, és megnyugodhatunk: a színház az erősebb. A linkség.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.