Van ez a lecsengőben lévő skandináv krimi-barátság, biztosan megvan ennek is az oka, hidegben és sötétben félelmetesebbek a sorozatgyilkosok, vagy komolyabban vehetők azok a szerzők, akiknek a nevében áthúzott O található. Sajnos ebből többé-kevésbé kimaradtam, és amikor a filmváltozatokat nézem, nem tudom eldönteni, hogy ezek eleve ekkora marhaságok, vagy csak a filmesek rontották el. Vajon a képi feldolgozás óhatatlanul kiemeli az írott változat logikátlanságát, vagy nem lehet többet kihozni ebből az alkoholista, gyűrött ember, de a szíve arany, az agya meg mint a beretva fölállásból.
Akármi is a megoldás, a Hóember után úgy ülök, mint a Mézga-családban Paula, jöjjön már valaki, és magyarázza el, hogy mi történt. (Az a gyilkos, aki fehér köpenyben sétált a hizlaldában? De az még a Híradóban volt, drága asszonyom!) Jól értem, hogy képes volt a gonosz ember a feje búbjáig hangyairtónak öltözve riszálni a Pop-corn című számra, és mindezt csak azért tette, hogy elhelyezzen a nyomozó fürdőszobájának a polcán egy fiola gyógyszert, amit egyébként be sem vesz a pasas? És most ezért olvassak el egy krimit, amelyikben tudom, hogy ki a gyilkos?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.