Belebotlottam, és nem hagy. Baudeleaire írta a párbeszédet, 1862-ben, és valószínűleg könnyebb volna szabadulni tőle, ha nincs ez a Latinovits-változat. Ha nem ennyire szép Latinovits, ha nem ennyire mozdulatlan, zárt a sötét öltönyében és mégis sebezhető a kissé keresztben álló szemei miatt. Ha nem ennyire élő, ahogy összehúzza a szemöldökét, ahogy a végén elnéz a távolba, a vonuló felhők után. Megnéztem és meghallgattam néhány francia változatot, és nincsenek sehol, szegény anyanyelvűek.
Le Spleen du Paris, ez a ciklus címe, annak nyitódarabja Az idegen, és biztosan ez is számít, a cím és a szöveg ellentmondása, mert nyilván nem ez a szplín, ez inkább maga az érzelmesség, érzékenység, világnak kitettség. Elég fiatalnak vagy elég öregnek kell lenni hozzá, hogy az emberben napokon át nyugtalanítóan visszhangozzék ez a percnyi szöveg. Tartok tőle...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.