Kukely Júlia

Belebotlottam ebbe a felvételbe, bár ne kellett volna. Meghalt tegnap Kukely Júlia, és olyan kevés hangzó anyag maradt utána... Talán nem annyira kevés, hiszen van egy Denevér-film, ahol Rosalinda, vannak különféle gálakoncertek, de ezek azért meglehetősen félrevezetőek. Vagy egyoldalúak, csak a primadonnát mutatják, aki valahol a két műfaj határán egyensúlyoz, alkatilag igazi operett-dáma, de a hangja operai. Erre a szerepkörre ideális, az a fajta, akire bólint a közönség, ha bejön, megértem én azt az Alfrédot vagy Eisensteint vagy Barinkayt, hogy elveszítik a fejüket miatta. Csak közben azért az életműben vannak más kiemelkedő pontok, az Idomeneo Elektrája, ami nem nőiesség kérdése, hanem hangé meg démoni koloratúráké. A Hoffmann hármas női főszerepe, kiegészítve a próza-Stellával, spiccelve énekelte Olympiát, és még úgy is kommentálta, hogy így talán nem vették észre, hogy a sok csilingelés nem az ő hangjának való. És Salome. És a további Mozartok. És ez, a Kodály-dalok, évfordulós tévéfelvétel. Egy korábbi évforduló, a centenárium idejéből. Lehet rá mondani, hogy túl operai az orgánum, túl testes, túl kevés figyelem és energia jut a szövegmondásra, de ahogy az Árva madárban lesüti a szemét, mielőtt azt énekli, hogy "nékem sincsen édesapám, sem anyám", az szépen megfacsarja a néző szívét. 

Nem tudtam, talán kevesen tudták, hogy beteg, nem láttuk a lassú pusztítást, amit a "hosszan tartó, súlyos" okozott. Megmarad nagy nőnek, primadonnának, mosolygósnak a közös emlékezetben. Nagyon-nagyon gyér vigasz, tudom.