Színházi pápák

Nem erkölcsről, nem bűnökről beszélek, csak a színházról. Hogy a szélesebb nyilvánosság számára is kiderülő színházi visszaéléseknek milyen hatása van a közönségre. Nem akarok naivkodni sem, vagy valami olyan tisztességet számon kérni a színháziaktól, ami más szakma képviselőire nem vonatkozik. De valami mégis zavarba hoz, jobban, mint a legtöbb szakma képviselőinél. 

Vegyünk egy egyszerű, és nem is feltétlenül nagyon magasrendű példát. Mondjuk a Sztárcsinálók című rockoperát. Van a körülbelül ismerős Néró-történet, Agrippina, Poppea, Seneca, Claudius császár. És van a fantázia terméke benne, Juvenalis, a költő, aki úgy érkezik a városba, hogy majd ő megmutatja, hogy lehet tisztességesen élni, őt nem teszi tönkre a környezet. "Van még, kit nem szédít a pénz, aki érdekből nem feküdt le még". Alapvetően azt hisszük, hogy róla szól a történet. Persze, elbukik, nyilván ez az élet rendje, de jön a remény is, az új, a fiatal költő, akinek talán sikerül. 

Nem vagyok őrült, nem kívánom, hogy egy darab pozitív hősei az életben is pozitív hősök legyenek, elég, ha énekelni meg játszani tudnak. A rendező meg rendezzen, legyen víziója a darabról, és tudja, hogyan lehet a víziót színpaddá változtatni. De talán annyit lehet remélni, hogy ez a vízió komolyan van gondolva. Nem az a játék lényege, hogy hülyére vesszük a nézőket, előadunk nekik valamit a tisztességről, azt sugallva nekik, hogy ti csak legyetek rendes emberek, mert túl sok gazember nem fér el a földön, fölfal mindent az anarchia. Mi volna, ha a római pápáról kiderülne, hogy ő tulajdonképpen egyáltalán nem hisz Istenben, de a tömegek számára mégis ez egy elfogadható életrend, nem rabolják ki egymást, nem ölik le a másikat, és talán nem rettegnek annyira haláluk óráján? 

Mi volna, ha mégis így volna? Nyilván akkor a hívőkön lenne a sor, újraépíteni a hitet, hogy mégis az az igaz, abban kell hinni, az az értelmes élet. Most épp ezt érzem. Hogy a nézőkön van a sor, újraépíteni a színházban való hitet, ott van az igazság a színpadon, ott van az értelem, az a fontos. Nem szórakozni megyünk, vagyis dehogynem, de a szórakozás egyben hitvallás. Igaz, nyakig ér a szar, de a szippantós autó már a kanyarban van.