Tudósok és szakértők egy csoportja megvizsgálta Chopin szívét, és arra jutottak, amit mindannyian tudtunk: Chopin tüdőbajban halt meg. A trükk az, hogy ez a "mindannyian tudtunk" csupán mindannyiunk alulinformáltságáról szól, úgy tíz éve elterjedt az a teória, hogy Chopint egész életében félrekezelték, nem tüdőbaja volt, hanem cisztás fibrózisa. Most és utólag tisztázták a 19. századi specialistákat: tüdőbaj volt a halálok.
Ma már, persze, teljesen mindegy, hogy mitől halt meg Chopin, elég baj a puszta halála, annyira fiatalon, még negyven sem volt, de fölvetődik a kérdés: miért a szívét vizsgálták, ha a tüdejéről akartak információkat beszerezni. A magyarázat Chopin szorongása volt, félt, hogy élve temetik el, és fölébred a koporsóban, már a föld alatt, ezért arra kérte az orvosait, hogy a szívét vegyék ki a testéből. Kivették és hazaszállították, vagy legalábbis oda, ami leginkább hazának látszott: Oroszország lengyel területére. A szívét barnás folyadékba helyezték, feltehetően konyakba, de ez nem biztos, mert bármilyen alapos is volt a vizsgálat, a Chopin szívét tartalmazó üveget nem nyitották föl. A szerv egyébként Varsóban a Szent Kereszt templom egyik oszlopába helyezve pihen, rajta a felirat Máté evangéliumából: Ahol a kincsed, ott a szíved is. Lesz vele elég gondja a Jóistennek az utolsó ítéletkor, ha majd egyesíteni akarja a két helyen porladó komponistát, hiszen a test többi része a Pére Lachaise temetőben van, Párizsban. Igaz,még mindig könnyebb őt összerakni, mint, mondjuk az óceánba szórt Janis Joplint. Vagy Maria Callast kiválogatni az Égei-tengerből.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.