Nem az lett a müncheni Bach Kórus fellépéséből, amire számított az ember. Nem múltidézés, vagy nem azt a múltat idéztük, mert a kórus szerencsére nem múzeumi instrumentum, túllépett a régi idők nagyságán, nem azt hallgattuk, ahogy annak idején Karl Richter elképzelte az ideális Bach-hangzást. Ez, amúgy önmagában egy nagy történet, talán nagy tragédia, de nem ebben volt most részünk. A jelenlegi, tizenkét éve hivatalban lévő karnagy, Hansjörg Albrecht afféle informált Bach-értelmezést ad elő, az üst formájú üstdobokat faverővel ütik, néha talán túl hangosan, de elviselhető. A tempók frissek, de ettől még megmarad a hangzás masszívsága. A 80. sorszámú kantátát játsszák, amelyben a Luther által komponált Ein feste Burg dallam szólal meg többször is, talán emiatt hiszik még ma is sokan, hogy a dallam maga Bach műve volna Luther szövegére. Pedig dehogy. 

Az összhatást csak a szólisták rontják le erősen, kukori tenor, civil hangú basszus, sikoltozó szoprán, az utóbbinak azért jó lett volna szólni, hogy csak egy kicsit figyeljen már oda, mennyire tisztán és finoman csellózik a Liszt Ferenc Kamarazenekarban ülő Kertész Ottó, és próbálja meg őt példaképének tekinteni, nem járna vele rosszul sem ő, sem a közönség. De ha nem, hát nem, az első szám kicsit élmény nélküli emlékezés a reformációra. 

Ami utána jön, az nekem valahogy fontosabb. Bach D-dúr szvitje, amelyikben az Air van. Megint csak HIP, historically informed performance, táncosabb, könnyedebb tempókkal, nem az a velőrázás vagy nagy romantika. Csak azért furcsa, mert valaha ugyanezzel a zenekarral sokat hallgattam, azt hiszem, ez volt az első klasszikus zenei hanglemez, amit önszántamból megvettem, talán 1979-ben. Encores volt a címe, ráadásdarabokat játszott a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Ha jól számoltam, már csak névben azonosak, egyetlen olyan zenész sincs, aki a lemezen játszott volna, ami a maga módján örvendetes, végre egy zenei intézmény, amely túléli a tagok visszavonulását, adott esetben a halálát. És jól is játszanak, vagy minimum vállalhatóan. Mégis most azon gondolkodom, hogy a lelkük megvan-e még, már hogy ugyanaz a lelkük van-e meg még, vagy azt is elvitte a cica. 

Gondolkodom.