Szereted Cseh Tamást, kérdezte valaki 1978-ban. Nem. Nem? Annyira meg volt döbbenve, hogy be sem tudtam fejezni a mondatot: nem ismerem. Így aztán, amint lehetett, megvettem a lemezt, és föl se kellett tennem ahhoz, hogy tudjam: szeretem. Ez az érzés aztán nem is hagyja el az embert, nem kell ahhoz hallgatni valakit, hogy szeressük. De amikor a Galériában a kiállításon meglátok egy Mambo magnót, akkor biztos vagyok benne, ez miattuk került ide. Ti voltatok az ifjúság, Üllői úti fák helyett Bereményi Géza és Cseh Tamás.
Toknál azért több ez, ami a kezemben van, könyv a formája, gépelt szavak és mondatok vannak benne, Corvina kiadás. Meg a fényképek, a tokról, a lemezborítóról való fényképek, csak most bővebben. Antoine és Désiré, Cseh Tamás és Bereményi Géza. Persze, feltűnik a hasonlóság, Antamás és Géziré, de jó nektek, hogy látjátok égi másotokat, bár, ami a szépséget illeti, inkább Cseh Tamás az égi mása Antoine-nak, ennek a Zuzunak nevezett Méhes Lórántnak. Toknál több a könyv, de dalok nincsenek benne, lehet, hogy ez könnyebbség, lehet, hogy jobban megél a fényképeken a nosztalgia. Nem az én életem, de mégis úgy nézem őket, mint az utcában lakó nagyobb fiúkat. Este tántorognak, délig alszanak, és dalban mondják el, mi történt velük az átkozott években.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.