A lét határozza meg az irodalmat

Karl Ove Knausgard regényét olvasom, a Harcom második kötetét, Szerelem a címe, de épp nem egy szerelmes résznél akadtam meg, hanem Hölderlinnél. Vesz az író Stockholmban egy Hölderlin-kötetet, és elkezd merengeni a lírán, mármint a verseken. Hogy tudta és tudja magáról, nem egészen felhőtlen a viszonya a költészethez, de lehet így is élni, mi több, lehet így is irodalmi életet élni, lehet versekről beszélni, írni, előadni, még rossz költő is lehet az emberből, és nem kell feltétlenül szembesülni a tényekkel. Azért ő igyekszik szembesülni, kinyitni egy kötetet, elolvasni egy verset, és aztán azt mondani, hogy ha nem érti, amit olvas, akkor nem érdemelte meg ezt a verset. Meg azt sem, és még azt sem. 

Mindegy, hogy igaza van vagy nincs, szeretném, ha az volna, de tényleg mindegy. Ami most nekem fontos volt ebben a hosszú bekezdésben, az a vershez való viszony. Egy irodalmi ember, ahogy elnézem, két perc, és Nobel-díjas lesz, és mégis így beszél a költészetről, mint ami más világ, neki is más világ, ahová nem lehet belépni akarni, mert ott más minőségű emberek játszanak. Elfacsarodik a szív, mert régebben ez volt igaz a magyar költészetre is, ott, ahol Petőfi befordult a konyhára, Arany bogara zúgott, és tovább, tovább, mondjuk Petri napsütötte sávjáig, ott halandó ember nem járt. Legfeljebb a kapuból nézegethetett befelé, micsoda emberek labdázgatnak odabent, a réten. Most meg a könyvkiadók arra biztatják a poétákat, hogy írjanak inkább regényeket, mert azt jobban el lehet adni. 

Tudom, hogy ez igaz volt régebben is, és azért volt nagy a líránk, mert a folyóiratok hamarabb kifizették a honoráriumot, nem kellett évekig piszmogni egy kézirattal, leült, megírta, elküldte, visszajött a küldönc, és volt miből kifizetni a kávét. Most meg nincs küldönc, folyóirat se nagyon, vége a szép időknek, amikor a költő elküldte a jó verseket a Holminak, a rosszabbakat az Ésnek. Büszkén mondjuk, és remélem, nem teljesen alaptalanul, hogy soha ilyen jó prózánk nem volt, mint a kétezres években. De ki lakik most odabent, a versek mennyországában?