Otello hálószobatitkai

Két J.C. monogramú tenornak is ma van a születésnapja. Mindkettő aktív, bár a hetvenegy éves José Carreras éppen búcsúköreit futja, tervei szerint szépen elnyújtva, kitart talán egész jövő évben. José Cura (honlapja szerint: korunk Leonardo da Vincije) éppen otthon van, a Teatro Colonban énekel este André Chenier-t. Ő ma ötvenöt, és kicsit még mindig nehéz eldönteni, hogy öntörvényű muzsikus, aki nem volt hajlandó vagy képes beállni az operai taposómalomba, vagy csak egy rosszul nevelt tapír, aki elmulatta a tehetségét. Mindkettőre tudnék meggyőző bizonyítékokat hozni, de a születésnapján talán mégis a szépre illik emlékezni. Amikor először láttam, Bécsben, a Fedorában, és átéltem azt a meghatározhatatlan képességet, hogy valaki automatikusan központi szereplővé válik a színpadon. Az első megjelenésekor csupa frakkos ember között ült a színpadon, frakkban, és egy pillanatig nem volt kétséges, kire kell figyelni. Gyorsan ellenőriztem, nem volt semmi trükk, semmi ravasz beállítás, finoman megemelt fejfény vagy bármi. Ő volt, és tudta az ember, hogy ő az, ő az új csillag. 

Tudom, sokáig játszotta az egy vagyok közületek figurát, pólóban meg sportszandálban nyomatta, aztán úgy unt bele ebbe, hogy egy interjú alatt már rám szólt, hogy hogyan vagyok felöltözve.Hát hogy. Azt hittem, lazák vagyunk. 

Ha Curáról van szó, mégis a legerősebb élményem egy régi Otello-előadás, a szerelmi kettős. Ahogy éneklés közben Desdemona ölébe hajtotta a fejét, és elkezdte bontogatni a nő keblén a ruhát. Az egész olyan hihetetlenül természetes és intim volt, hogy az ember hirtelen illetéktelennek érezte magát, be kellene csuknia a szemét, és csak hallgatni, ahogy ezek énekelnek. Amit látunk, ahhoz nincs közünk. Nyomorult kis leskelődők vagyunk. 

Tudom, hogy ez a színház lényege, a nyomorult kis leskelődés, és ha véletlenül nem elég az, amit látunk, akkor készséges szereplők fennhangon osztják meg velünk gondolataikat. "Álommal, váddal, részeg jóslatokkal cselt szőttem, és veszélyes logikát, hogy Clarence bátyámat és a királyt vad gyűlölettel egymásra uszítsam." Köszi, hogy szóltál.

Veszélytelenül élni - ez a színházjárás lényege. És ha így nézzük, akkor lehet José Cura akármilyen, azért leginkább hős, hős, hős.