A Frenk nevű nem is tudom, diseur vagy chanteur Kosztolányi-feldolgozását hallgattam épp. Azt nehéz volna állítani, hogy Frenk nagyon elkényeztetné a rajongóit hangja szépségével vagy interpretációja gazdagságával és sokszínűségével, mondhatni, inkább csak csöndesen és lemondóan nyöszörög, de arra azért pompásan rájött, hogy a rendelkezésre álló Kosztolányi-versek között tényleg ez az egyik leginkább dalszöveg jellegű. Hogy kicsit pontosabb legyek: nem ő jött rá, hanem a Kaláka, Frenk csak arra jött rá, hogy ez neki is megy. "Lecsuklik minden pilla most, nem is találsz több villamost". Valószínűleg ez a hosszú rím teszi, pilla most/villamos, mert valahogy komolytalanná teszi az egész verset (talán nem feltétlenül Kosztolányi szándéka ellenére, hiszen a vers címe Bohóc), vagy a körút lett időközben a sanzonok és táncdalok kedvelt helyszíne. Nem tudom. Jó volna azt mondani, hogy lám, csaknem száz évvel a születése után a vers megtalálta a helyét - csak most épp nem nagyon hiszem. 

Van ilyen, hogy egy költemény dalszöveggé válik, közismert lesz, aztán újabb évek alatt lerázza magáról a dallamot, visszaköveteli a dallamtalanság arisztokráciáját. Valaha Reinitz Béla sokat tett Adyért, megzenésítette a verseit. Olyan sztárrá vált verseket is, mint az Őrizem a szemedet. Adynak annyira nem volt kifogása ellene, hogy maga is írt úgy verset, hogy dalszövegnek szánta, például a Kató a misént. (Amit viszont később Novák János is újrazenésített.) 

Hol van ma Reinitz Béla? Azon túl, hogy a Kozma utcában nyugszik, kő alatt, hová lettek a dalai?